2016. április 7.

Köztestületté alakult a Pálinka Nemzeti Tanács

Köztestületté alakult a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) - jelentette be a földművelésügyi miniszter a szervezet köztestületté alakuló ülésén Budapesten.

Fazekas Sándor emlékeztetett: eddig a Pálinka Nemzeti Tanács véleményező és javaslattevő jogkörrel működő konzultatív testület volt. A jogszabályi változások - a pálinka törvény módosítása - lehetővé teszik, hogy a PNT a továbbiakban megnövelt hatáskörrel rendelkezzen.

Ennek alapján a PNT köztestületként hatékonyabban tudja képviselni a szakma érdekeit az előállítás, a termék-leírások ellenőrzése, az uniós oltalomból eredő jogérvényesítés, a minőségvédelem, az egységes marketingstratégia kialakítása érdekében - hívta fel a figyelmet Fazekas Sándor.

A Pálinka Nemzeti Tanács egyebek mellett ellátja a pálinka származásával, minőségével, az eredetvédelemmel, a pálinka piacra juttatásának elősegítésével, valamint a pálinka mint nemzeti kincs megóvásával kapcsolatos feladatokat. Teendői között továbbra is szerepel az országos pálinka és törkölypálinka-verseny megrendezése, valamint a pálinkával kapcsolatos szakmai főrumok szervezése és a pálinka-kiválóságok összegyűjtése is - közölte a földművelésügyi miniszter.

Mihályi László, a PNT átmeneti testületének elnöke arról beszélt, hogy a köztestületté alakulást sokan várták már a szakmában azért, mer köztestületként, új jogosítványai birtokában hatékonyabban végezheti tevékenységét.

Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte: több mint egyéves előkészítő munka után alakult a PNT köztestületté.

A 13 tagú köztestületben többségében pálinkatermelők ülnek, illetve pálinkás szervezetek szakértői foglalnak helyet.

Gál Péter az MTI kérdésére elmondta: a köztestület működésének lényege, hogy átfogóan képviselje az egész szakmát.

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2015 (33) 2016 (11) 2017 (10) 2018 (5) 30km (1) Abo Mill (1) ÁFA (99) ÁFÉSZ (1) Afrika (1) Agárdi Pálinkafőzde (3) Agrana-Juice (2) Agrár kincseink (1) Agrár Széchenyi Kártya (1) Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány (1) agrárium (885) agrárkamara (143) Agri-Corn (1) Agricolae (1) Agrimill-Food (1) Agrisk (1) Agro Rehab (1) Agro-Cirkó (1) Agrofert (2) Agromashexpo (9) AgroStratéga (5) Agrotec (1) Agrya (51) akciós újság (2) AKI (27) Alba Fructus (1) Aldi (32) Áldomás (2) Alföldi Hűtőipari Szövetkezet (1) Alföldi Tej (7) Alimentaria (2) alkohol (10) állateledel (2) állattenyésztés (82) allergén (3) alma (91) Almarégió (1) AMC (112) Amerika (22) Andol László (1) angolna (1) ÁNTSZ (2) Anuga (8) Aquarius-Aqua (3) ár (25) arab (1) árak (67) Aranynektár (3) Aranyponty (3) Aranyszalag Minőség (3) árpa (19) Aryzta (1) Arzenál (8) Asahi Breweries Europe (1) Asiafood (1) ásványvíz (47) aszalás (2) aszalt szilva (1) Auchan (98) Ausztria (38) automata (2) Ázsia (1) babaétel (2) Babati és Társa (2) Bábolna (1) Bábolna Tetra (1) Baki Agrocentrum (1) Balaton (4) Balaton Bora (1) BalatonBor (1) Balatoni Szövetség (1) Balogh Tészta (1) Barack-Virág (1) bárány (12) baromfi (136) Baromfi Coop (1) Bát-Grill (1) bébiétel (1) Békési Pálinka Centrum (3) Belgium (2) Bell (1) Belorusszia (1) Berettyóújfalui Tejporgyár (1) beszerzés (2) betétdíj (2) Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) Biedronka (1) Bijó (1) bio (89) Bio-Funghi (2) biodiverzitás (2) BioFach (4) Biokontroll (1) Biokultúra (1) biológiai sokféleség (1) Biopont (1) BioSzentandrás (1) birka (1) Bisnode (3) Bite (1) bivaly (4) BKIK (1) BLTZ-Invest (1) Bock (1) bodza (4) Bolyhos Pálinkafőzde (2) Bomba (3) Bonafarm (7) Bonbonetti (13) Bondafarm (3) Bonduelle (8) bor (424) Borháló (3) Borsodi Sörgyát (5) Bosznia (2) Brandbank (1) brokkoli (1) BSCS (1) BTT (8) Budapest Bank (2) Budapest márka (1) Bulgária (6) Burger King (1) burgonya (31) Buszesz (3) búza (77) Bükki Sajt Manufaktúra (1) Campden (1) Capriovus (1) CBA (56) cékla (1) CEMW (1) Cerbona (10) Cézár Pincészet (1) Cezar Winery (1) Chef (1) Chile (1) chili (1) Chio (6) chips (2) chocome (1) címke (32) Ciprus (1) citromsav (2) civil (13) Civita (2) Claessens Group-Agrár (2) Coca-Cola (6) Cool Foods (1) Coop (53) Cora (18) Cornexi (2) Corvinus Egyetem (7) Crown Foods (1) cukkini (3) cukor (54) cukorrépa (8) cukrászda (9) CSA (1) csabai kolbász (5) családi gazdálkodás (21) Csányi Pincészet (2) Csehország (72) Csenger Food (1) cseresznye (17) Cserpes (5) csicsóka (1) csiga (1) csokoládé (28) csomagolás (53) Dagent (1) Dánia (1) Danone (6) Danubia-Frucht Szövetkezet (1) Danubiana (1) Debreceni Csoport (8) Debreceni Egyetem (10) DélKerTész (2) Derecskei Gyümölcsös (1) Detki (4) diabetikus (1) digitális (1) díj (19) dió (9) dm (2) Dr. Oetker (4) drágulás (1) Dreher (7) DuPont (1) ecet (2) Edeka (1) édesség (53) EDI (1) Edutus (1) ÉFOSZ (30) Egervin (1) egészség (8) Egri Korona Borház (1) Együtt a fogyasztókért (1) éhezés (1) EIP AGRI (1) EIP-AGRI (2) Eisberg (3) EIT (1) EKÁER (1) ÉKASZ (4) Eko (1) élelmiszer (2099) élelmiszer-biztonság (83) élelmiszerárak (1) Élelmiszerbank (5) élelmiszeripar (146) Élelmiszerklub Alapítvány (59) Élelmiszerkönyv (26) Élelmiszerlánc (2) Élelmiszerlavina (1) Élő Tisza (2) előadás (1) EN (9) energiaital (12) ENSZ (6) eper (9) Erasmus+ (27) eredetvédelem (6) Erős Pista (1) értékesítés (2) Észtország (2) ételízesítő (4) étolaj (5) EU (764) EUIPO (1) Euro TÉSZ (1) EuroTier (1) Év teméke (1) Évkerék Ökotanya (1) Expo 2015 (3) export (3) EY (1) fagylalt (1) Famíliatészta (1) Family Frost (1) FAO (50) Farmer Expo (6) FATOSZ (3) FÉBÉSZ (1) Fehéroroszország (1) felmérés (11) FÉLT (1) fenntarthatóság (9) Ferrero (1) Fevita (2) fiatalok (28) Finnország (1) Fino Food (3) Fitorex (1) Fiwi-Hűt (2) Fogatos-Drink (1) foglalkoztatás (1) fogyasztás (61) fogyasztóvédelem (22) fokhagyma (6) Fonte Viva (1) Food Analytica (1) Foodapest (5) FoodInnova (1) Foodpanda (1) FoodScan (1) Fornetti (14) Főkefe (1) földművelésügy (1) Franciaország (35) FrieslandCampina (9) Fritz Pince (1) Fruit Logistica (5) Fruitbonbon (1) FruitVeb (81) FSIS (1) funcionális (1) FuturAqua (1) Füstli (1) fűszer (3) Fűszerész (1) fűszerpaprika (21) Fűzvölgyi Agrár (1) G'Roby (3) gabona (153) Gabonakutató (1) Gabonaszövetség (1) Galgafarm (1) Galgamenti Mezőgazdasági (1) Gallfood (3) Gallicoop (21) Gallus (1) Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető (1) Garden (1) gasztronómia (1) Gazdaháló (1) gazdák (4) gazdaság (150) Gazdatanács (1) génbank (2) Gere (1) Germelyi (1) gesztenye (2) GfK (42) Ghraoui Chocolate (1) GISZ (1) Givaudan (1) GKI (57) Gloster (2) GMO (71) GMO-mentes Magyarországért Egyesület (1) gomba (16) GOSZ (7) GOV (2) görögdinnye (113) Görögország (2) Gramex (1) Grand Tokaj (1) Greenpeace (2) GRoby (2) Grüne Woche (10) GS1 (2) GVH (31) gyakornok (2) gyerekek (21) Gyermelyi (9) gyógynövény (10) gyorsfagyasztott (2) Győri Előre (1) Győri Keksz (2) Győri Likőripari (1) Győri Szeszgyár (1) Gyulahús (19) Gyulai Hús (21) gyulai kolbász (1) gyümölcs (245) gyümölcslé (15) Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (1) Gyümölcspárlat Bt. (1) HACCP (1) hagyma (11) Hajdúsági Sütödék (1) hal (98) halászlé (3) Halház (1) Hand Kft. (1) Hangya (7) Harangod-Mag (2) Haribo (3) Havita-TÉSZ (1) háztáji (18) Hegedűs-Hús (1) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (20) Heineken (8) Hell (10) helyi (1) helyi termék (39) HENT (1) Herbárium (1) Herbro (1) Hermann Ottó Intézet (2) Hey-ho (2) Hiper.hu (1) Hipp (2) HÍR (6) HITA (1) Hódkertész (1) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Holland Alma (1) Hollandia (1) Hongkong (1) honlap (2) Honvéd Húsker (1) Hortobágyi Halgazdaság (1) Hortobágyi Lúdtenyésztő (1) Horvátország (13) HOTREC (1) Hu-Food Day (1) Hubai Ökorfarm (1) hulladék (1) Hunapfel (3) Hunent (1) hungarikum (76) Hungaro-Food 2009 (2) HungaroPasta (1) Hungary Meat (2) Hungast (1) Hungerit (12) hús (69) Húscéh (3) Húscsarnok (1) húsvét (60) Hússzövetség (8) hüvelyes (3) IFE (1) IKSZ (1) IKSZT (2) ILSI (1) Imperial Best (1) INBÉ (1) INFOODS (1) informatika (1) innováció (28) Innovofoods (1) Integrál (1) InterCool (2) InterMeat (1) InterMopro (1) internet (47) Intersnack (14) iskola (39) Italiagro (3) Izreael (2) Jacques Liszt (1) január (1) Japán (7) Jász-Tész (2) Jásztej (1) Jászvega Trend (1) jégkrém (3) joghurt (2) Jókenyér (1) Jono Yogo (1) Jordánia (1) juh (29) Juhász Testvérek Pincészet (1) K&H (1) K+F Konzervkutató (1) Kabai Cukorgyár (1) kacsa (1) Kaiser Food (2) kajszi (4) kakaó (4) kamara (8) kampány (5) Kamrapolc (1) Kanada (4) Kanálka (1) Kanizsa Pékség (1) KAP (38) Kaposvár (5) Kaposvár Kincse (1) Kaposvári Egyetem (2) káposzta (7) Kapuvári Bacon (2) Kapuvári Hús (12) karácsony (29) karalábé (3) karfiol (1) kartell (2) kaukázusi kefír (1) kávé (1) kaviár (1) Kazahsztán (1) KE (1) kecske (10) Kecskeméti Konzerv (5) Kékkúti (9) Kelet-Mecsek Mezőgazdasági (1) kelkáposzta (3) kenyér (75) képzés (108) kereskedelem (499) kereskedelmi márka (13) kertészet (33) kézműves (36) kiadvány (7) kiállítás (180) Kína (15) Kinizsi 2000 (1) kistermelő (116) Kiváló Magyar Élelmiszer (6) Kiváló Minőségű Sertéshús (8) kivi (1) kiwi (1) KKASE (1) klaszterek (4) Knorr (1) Koch (1) kolbász (8) Kométa (16) kommunikáció (5) konzerv (15) konyhakert (5) Kopint-Tárki (27) Koronás Tojás (1) Korosajt (1) Koszovó (2) Kotányi (2) köles (1) környezetvédelem (46) Körös-Maros Biofarm (2) Kőröstej (10) közétkeztetés (54) közigazgatás (4) közösségi (13) Közösségi Agrármarketing Kódex (1) Kraft Foods (5) KSH (129) kukorica (95) kutatás (19) Kutatók Éjszakája (1) külföld (16) kürtőskalács (2) Lactalis (1) Lakto (1) lángos (1) Leader (1) lekvár (13) Lengyelország (77) Léta-tészta (1) Lettország (2) liba (3) libamáj (8) Lidl (70) Lipóti (11) liszt (13) Litvánia (1) logisztika (7) lóhús (1) lúd (2) LZ (5) Macedónia (1) Magnit (2) Magor.hu (1) Magro (1) magyar (143) Magyar Ásványvíz (1) Magyar Cukor (10) Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (2) Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége (1) Magyar Édességgyártók Szövetség (4) Magyar Gasztronómiai Egyesület (6) Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (1) Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar József (1) Magyar Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar Márkaszövetség (5) Magyar Nemzeti Kereskedőház (9) Magyar Pulykaszövetség (2) Magyar Szója Nonprofit (1) Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) (1) Magyar Turizmus (6) Magyartarka Tenyésztők Egyesülete (1) Magyarvíz (1) Mahal (4) mák (3) Makói Hosszúgyökér (1) málna (6) malom (2) mandula (2) mangalica (15) margarin (1) Margitsziget (1) marhahús (51) márka (4) márkák (9) marketing (49) Martfűi Sörgyár (1) Master Good (8) MÁSZ (1) Match (9) Matusz-Vad (3) MBSZ (1) McCain (1) McDonalds (6) MCS Vágóhíd (1) MDOSZ (3) Mecsek Füszért (1) Mecsek Portéka (1) Medi-Fruct (1) medvehagyma (1) meggy (40) méh (7) MÉHKE (1) mentes (1) MÉTE (2) Metro (23) méz (79) mezőgazdaság (4) MGSZH (2) Milánói Expo (1) Minna (2) Mintamenza (3) Mirelite (1) Mirsa (5) Mizse (1) MKSZN (8) MLBKT (1) Mlinár (3) MNKH (2) MNKSZ (1) MNVH (12) mogyoró (2) Moldova (2) Mondelez (5) Mongólia (2) Monsanto (2) Montenegro (3) Mórich (1) MOSZ (7) Mozgó Piac (1) MSSZ (2) MTA (3) mustár (1) MVH (6) NAGISZ (1) Nagy-Britannia (21) Nagy-Hegyes Hús (1) Nagybani Piac (8) Nagykörű (1) Nagykun-Hús (1) NAIK (4) NAKVI (11) Nánási portéka (2) nano (1) Naponta (2) napraforgó (35) Naszálytej (3) Natbolé (1) Natural Meat (1) NaturAqua (2) natúrpark (1) NAV (3) NÉBIH (77) nemek (1) Németország (102) Nemzeti Cégtár (4) Nemzeti Park (3) Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület (1) nemzetközi (4) NÉNYP (2) Nestlé (22) NETA (4) NFH (7) Nias (1) Nielsen (66) NMHH (1) Nobilis (3) Nopack (1) Nordsee (1) Norvégia (2) Novro (1) nők (6) növénytermesztés (9) NT (1) Nutella (1) Nyíregyházi Kenyérgyár (1) nyomonkövetés (2) nyúl (9) OECD (2) OÉTI (7) OGYEI (1) OGYÉI (1) OHK (1) OKJ (1) Okos élelmiszer (1) OKSZ (43) OKTF (1) olajtök (1) Olaszország (30) olivaolaj (1) OMÉK (37) OMME (4) Opten (2) Oroszország (116) OSI Food Solutions (1) Ostoros-Novaj Bor (1) OSZK (1) OSZT (1) Osztermayer Miklós (1) Óvártej (2) ökológia (7) ÖMKi (6) ÖRT (1) őstermelő (32) őszibarack (10) Pacsai Baromfifeldolgozó (1) padlizsán (3) palacsinta (1) pálinka (74) pálmaolaj (1) Palóc (1) pályázat (240) Pannon Fine Food (3) Pannon Magbank (1) Pannonhalmi Főapátság (2) PannonMill (5) Pannontej (1) Panta Aqua (1) Panyolai Szilvórium (1) Pápai Hús (18) paprika (32) paradicsom (25) pazarlás (22) Pécsváradi Aranycipó (1) Pek-Snack (1) Pékműhely (1) péksütemény (49) Pékszövetség (4) pénzügy (117) Pénzügykutató (1) Penny Market (10) Pepsi (1) Pet-Pack (2) Petrányi Pincészet (1) pezsgő (10) Pharmapolis (1) piac (119) piackutatás (10) Piackutatás Napja (2) Pick (24) Pikker (1) pincefalvak (1) Piros Arany (1) pirospaprika (6) pisztráng (1) pizza (2) PLMA (1) Plus (1) pogácsa (3) Polagra-Food (1) póréhagyma (2) Portugália (4) posta (1) Pölöskei Szörp (1) PP (1) Pr1mer (1) Príma Pék (1) Prodexpo (5) Profi (6) promóció (28) ProWein (6) pulyka (18) Pulyka-Java Kft. (1) Puskin Tej (1) PwC (5) racka (1) rágcsálnivaló (6) Rauch (3) Reál (6) Red Bull (2) reklám (13) REL (3) rendezvény (171) repce (26) retek (1) Rewe (6) Rézangyal (5) ribizli (1) rizs (3) Rohn (1) Roll'M Food (1) Románia (91) Róna Péter (2) Rondo (2) ropi (1) rozs (4) rövid ellátási lánc (8) SafeBrand (2) Sága Foods (10) sajt (33) saláta (1) sárgabarack (20) sárgadinnye (9) Sárospatak-Hungária (1) Sárospatak-Hungária Édesipari (1) savanyúság (1) SeaMaster Products (1) Sebestyén Kft. (1) sertéshús (304) SGS (2) SIAL (4) Sikér (3) Sió (2) Sirha (7) Slow Food (4) Smart Food (1) (4) Sole-Mizo (6) Solum (3) Sólyom (1) sonka (16) Sonnentor (1) Soproni Sör (3) sóska (3) sör (80) Sörszövetség (4) Spanyolország (8) Spar (68) spárga (7) spenót (3) Spiller (1) Sport szelet (2) statisztika (4) Stühmer (1) Superior Taste Award (1) Surjány-Hús (2) sütemény (3) Svájc (1) Svédország (2) Syngenta (5) szabadalom (3) szalámi (2) szaloncukor (4) szamóca (2) Szamos (1) Szarvas (1) szarvasgomba (2) Szarvasi Agrár (1) Szarvasi Mozzarella (1) Szatmári Konzervgyár (2) Szatmári Malom (2) Szatyorbolt (1) Szaúd-Arábia (1) Szautner Péter (1) Szegedi Tudományegyetem (1) szegénység (1) Szekszárd (1) Szemerey (2) szendvics (2) Szentesi (1) Szentkirályi (27) Szerbia (25) Szerencsi Bonbon (1) SZIE (4) Szilas Food (1) szilva (7) Szlovákia (88) Szlovénia (12) szociális (1) szója (14) Szomolyai (1) szőlő (72) szörp (4) szövetkezet (15) SZTNH (1) Szuhamenti Agrár (1) Szupermenta (1) Szuro-Trade (1) szürkemarha (7) Tájaink ízei (1) találkozó (17) Tamási-Hús (2) tanácsadás (5) tanulmány (2) tanúsítvány (1) tápérték (3) táplálkozás (39) Tarpai Manufaktúra (5) társadalmi szerepvállalás (1) Taylor Wessing (1) TCC (1) Tchibo (1) tea (1) technika (4) Tedej (2) tej (225) tejtermék (26) téliszalámi (2) Tengelmann (1) termékadó (5) termékdíj (11) terméknév (2) terméktanács (57) termelői közösség (5) természetvédelem (2) termőföld (16) Terra Hungarica (1) Terra Madre (3) Tesco (127) TÉSZ (11) teszt (8) tészta (13) TÉT (1) Tetra Pak (14) Thai President Food (1) Thaiföld (1) The London International Wine Fair (1) Tisza-Coop (1) Tisza-TK (1) Tisza-TK Projekt (2) tojás (97) Tokaj (19) Tokaj Kereskedőház (20) Tokaj Nobilis (1) Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács (2) Tolnatej (4) torma (9) tökmag (1) Törley (4) Törökország (11) Tranzit Food (3) traszzsírsav (7) tréning (7) tritikálé (1) TTIP (2) túlsúly (1) túró (1) Túró Rudi (3) Tutti (3) TVE (1) uborka (5) Ukrajna (9) Unicum (1) Unilever (4) Unio Coop (1) Univer (13) Urbán és Urbán (3) üdítőital (15) vad (14) vadászat (1) Vadex (3) vaj (4) Vajdaság (1) vállalkozás (22) válság (6) Várda-Drink (2) Varga Pincészet (7) vásárlás (31) Védegylet (2) védjegy (78) vendéglátás (65) Veresi Paradicsom (2) Veritas Gold (1) versenyképesség (8) Vesd bele magad (1) vetőmag (53) Vetőmag Szövetség (5) vezetés (2) VHT (31) Vidék Minősége (1) vidékfejlesztés (60) videó (31) Vietnám (2) világ (27) Villány (3) Villányi Marketing Műhely (1) Villányi-Vad (1) VIMOSZ (3) Virágoskút (1) virsli (7) Visegrád (10) Vitafort (1) Vitamin Szalon (1) Vitaricum (1) víz (11) VOSZ (5) VSZOSZ (1) VSZT (1) Waberer (2) WEF (1) Wewalka (1) WFP (1) WHO (4) Wiesbauer (1) Wiesbauer-Dunahús (1) Wine Fair (1) Y Pulyka (1) Yaso (1) Zalabaromfi (1) Zalaco (2) Zalai Baromfi (11) zeller (1) Zemplén Csokoládégyár (1) Zemplén-Hús (2) Ziegler (1) Zimbo (1) Zott (1) zöldborsó (6) zöldség (188) Zöldség Farm (1) Zöldségek Zöldfüzete (19) Zöldségmag (1) Zwack (10) Zsámboki Biokert (1) Zsindelyes Pálinkafőzde (3)

Hírszemle archívum