2016. április 6.

Folytatódik a Kiváló Minőségű Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány

A húsvéti áruházi kóstoltatást követően is folytatódik a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyes termékek népszerűsítése - közölte Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára kedden az egyik kiskereskedelmi lánc diósdi üzletében tartott sajtótájékoztatón.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a magyar sertéshús jövője a magyar fogyasztók kezében van. Emlékeztetett rá: a KMS programot azért indították el, hogy a fogyasztók és a hústermék közötti bizalom kialakulását egy minőségtanúsítási rendszerrel segítsék, s ma már a magyar sertésállomány harmada valamilyen formában része a programnak.

Feldman Zsolt bejelentette: a program 2016-os folytatása érdekében a védjegy-tanúsítási rendszer működtetéséhez az idén 150 millió forintot biztosítanak, marketingcélra pedig 200 millió forintos keretet kívánnak felhasználni.

Megjegyezte azt is, hogy a magyar emberek évente 25-28 kilogramm sertéshúst fogyasztanak, míg például Németországban, Spanyolországban 55-60 kilogrammot. A helyettes államtitkár felidézte: január elsejével a sertés tőkehús áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez a magyar költségvetés számára 25 milliárd forint kiesést jelent, amely biztosan a fogyasztóknál marad - mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt hónapokban az áruházakban, kiskereskedelmi láncoknál tapasztalt fogyasztói árak azt mutatják, hogy az áfacsökkentést a kereskedők átadták a fogyasztóknak. Ez jelentős mértékben segítette az egyébként Európa-szerte nem könnyű helyzetben lévő ágazatot - fogalmazott.

Lipcsey György, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) Agrármarketing Vezérigazgatóság vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a szervezet már tavaly elkezdte sertésmarketing akcióit. Ennek folytatása volt az FM, az MT, valamint a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) által húsvét előtt indított, Magyarország 60 legnagyobb Spar és Interspar áruházában tartott háromnapos termékkóstoltató kampány, amelynek keretében mintegy 80 ezer vásárló ismerkedhetett meg a termékekkel. Hozzátette, a tervek szerint folytatódik az együttműködés.

Németh Antal, a VHT elnöke egyebek mellett arról beszélt, hogy az ágazat stratégiai fejlesztésében a minőség is fontos szerepet kapott. A védjegyrendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy abban a minőség és a nyomonkövethetőség szempontjai egyaránt érvényesülnek. Kitért arra is, hogy ma mintegy 650 vállalkozás rendelkezik védjegy-hasznosítási joggal, köztük telepek, vágóhidak, feldolgozó üzemek, kiskereskedelmi láncok, és vendéglátók is.

Horváth Ferenc, a Spar Magyarország saját húsüzemének, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontjának vezetője ugyancsak a minőség és nyomonkövetés fontosságát hangsúlyozta, amely megadja a vevők által is igényelt biztonságot. Szólt arról is, hogy a 2003-ban indult húsüzemben tavaly közel 2 milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre, és egy modern oktatóközpontot hoztak létre, tapasztalva, hogy szükség van hentesek képzésére, mert hiány van belőlük. "Egyre több szakembert tudunk képezni Magyarországnak, illetve hálózatunknak" - tette hozzá.

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2015 (33) 2016 (11) 2017 (10) 2018 (5) 30km (1) Abo Mill (1) ÁFA (99) ÁFÉSZ (1) Afrika (1) Agárdi Pálinkafőzde (3) Agrana-Juice (2) Agrár kincseink (1) Agrár Széchenyi Kártya (1) Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány (1) agrárium (885) agrárkamara (143) Agri-Corn (1) Agricolae (1) Agrimill-Food (1) Agrisk (1) Agro Rehab (1) Agro-Cirkó (1) Agrofert (2) Agromashexpo (9) AgroStratéga (5) Agrotec (1) Agrya (51) akciós újság (2) AKI (27) Alba Fructus (1) Aldi (32) Áldomás (2) Alföldi Hűtőipari Szövetkezet (1) Alföldi Tej (7) Alimentaria (2) alkohol (10) állateledel (2) állattenyésztés (82) allergén (3) alma (91) Almarégió (1) AMC (112) Amerika (22) Andol László (1) angolna (1) ÁNTSZ (2) Anuga (8) Aquarius-Aqua (3) ár (25) arab (1) árak (67) Aranynektár (3) Aranyponty (3) Aranyszalag Minőség (3) árpa (19) Aryzta (1) Arzenál (8) Asahi Breweries Europe (1) Asiafood (1) ásványvíz (47) aszalás (2) aszalt szilva (1) Auchan (98) Ausztria (38) automata (2) Ázsia (1) babaétel (2) Babati és Társa (2) Bábolna (1) Bábolna Tetra (1) Baki Agrocentrum (1) Balaton (4) Balaton Bora (1) BalatonBor (1) Balatoni Szövetség (1) Balogh Tészta (1) Barack-Virág (1) bárány (12) baromfi (136) Baromfi Coop (1) Bát-Grill (1) bébiétel (1) Békési Pálinka Centrum (3) Belgium (2) Bell (1) Belorusszia (1) Berettyóújfalui Tejporgyár (1) beszerzés (2) betétdíj (2) Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) Biedronka (1) Bijó (1) bio (89) Bio-Funghi (2) biodiverzitás (2) BioFach (4) Biokontroll (1) Biokultúra (1) biológiai sokféleség (1) Biopont (1) BioSzentandrás (1) birka (1) Bisnode (3) Bite (1) bivaly (4) BKIK (1) BLTZ-Invest (1) Bock (1) bodza (4) Bolyhos Pálinkafőzde (2) Bomba (3) Bonafarm (7) Bonbonetti (13) Bondafarm (3) Bonduelle (8) bor (424) Borháló (3) Borsodi Sörgyát (5) Bosznia (2) Brandbank (1) brokkoli (1) BSCS (1) BTT (8) Budapest Bank (2) Budapest márka (1) Bulgária (6) Burger King (1) burgonya (31) Buszesz (3) búza (77) Bükki Sajt Manufaktúra (1) Campden (1) Capriovus (1) CBA (56) cékla (1) CEMW (1) Cerbona (10) Cézár Pincészet (1) Cezar Winery (1) Chef (1) Chile (1) chili (1) Chio (6) chips (2) chocome (1) címke (32) Ciprus (1) citromsav (2) civil (13) Civita (2) Claessens Group-Agrár (2) Coca-Cola (6) Cool Foods (1) Coop (53) Cora (18) Cornexi (2) Corvinus Egyetem (7) Crown Foods (1) cukkini (3) cukor (54) cukorrépa (8) cukrászda (9) CSA (1) csabai kolbász (5) családi gazdálkodás (21) Csányi Pincészet (2) Csehország (72) Csenger Food (1) cseresznye (17) Cserpes (5) csicsóka (1) csiga (1) csokoládé (28) csomagolás (53) Dagent (1) Dánia (1) Danone (6) Danubia-Frucht Szövetkezet (1) Danubiana (1) Debreceni Csoport (8) Debreceni Egyetem (10) DélKerTész (2) Derecskei Gyümölcsös (1) Detki (4) diabetikus (1) digitális (1) díj (19) dió (9) dm (2) Dr. Oetker (4) drágulás (1) Dreher (7) DuPont (1) ecet (2) Edeka (1) édesség (53) EDI (1) Edutus (1) ÉFOSZ (30) Egervin (1) egészség (8) Egri Korona Borház (1) Együtt a fogyasztókért (1) éhezés (1) EIP AGRI (1) EIP-AGRI (2) Eisberg (3) EIT (1) EKÁER (1) ÉKASZ (4) Eko (1) élelmiszer (2099) élelmiszer-biztonság (83) élelmiszerárak (1) Élelmiszerbank (5) élelmiszeripar (146) Élelmiszerklub Alapítvány (59) Élelmiszerkönyv (26) Élelmiszerlánc (2) Élelmiszerlavina (1) Élő Tisza (2) előadás (1) EN (9) energiaital (12) ENSZ (6) eper (9) Erasmus+ (27) eredetvédelem (6) Erős Pista (1) értékesítés (2) Észtország (2) ételízesítő (4) étolaj (5) EU (764) EUIPO (1) Euro TÉSZ (1) EuroTier (1) Év teméke (1) Évkerék Ökotanya (1) Expo 2015 (3) export (3) EY (1) fagylalt (1) Famíliatészta (1) Family Frost (1) FAO (50) Farmer Expo (6) FATOSZ (3) FÉBÉSZ (1) Fehéroroszország (1) felmérés (11) FÉLT (1) fenntarthatóság (9) Ferrero (1) Fevita (2) fiatalok (28) Finnország (1) Fino Food (3) Fitorex (1) Fiwi-Hűt (2) Fogatos-Drink (1) foglalkoztatás (1) fogyasztás (61) fogyasztóvédelem (22) fokhagyma (6) Fonte Viva (1) Food Analytica (1) Foodapest (5) FoodInnova (1) Foodpanda (1) FoodScan (1) Fornetti (14) Főkefe (1) földművelésügy (1) Franciaország (35) FrieslandCampina (9) Fritz Pince (1) Fruit Logistica (5) Fruitbonbon (1) FruitVeb (81) FSIS (1) funcionális (1) FuturAqua (1) Füstli (1) fűszer (3) Fűszerész (1) fűszerpaprika (21) Fűzvölgyi Agrár (1) G'Roby (3) gabona (153) Gabonakutató (1) Gabonaszövetség (1) Galgafarm (1) Galgamenti Mezőgazdasági (1) Gallfood (3) Gallicoop (21) Gallus (1) Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető (1) Garden (1) gasztronómia (1) Gazdaháló (1) gazdák (4) gazdaság (150) Gazdatanács (1) génbank (2) Gere (1) Germelyi (1) gesztenye (2) GfK (42) Ghraoui Chocolate (1) GISZ (1) Givaudan (1) GKI (57) Gloster (2) GMO (71) GMO-mentes Magyarországért Egyesület (1) gomba (16) GOSZ (7) GOV (2) görögdinnye (113) Görögország (2) Gramex (1) Grand Tokaj (1) Greenpeace (2) GRoby (2) Grüne Woche (10) GS1 (2) GVH (31) gyakornok (2) gyerekek (21) Gyermelyi (9) gyógynövény (10) gyorsfagyasztott (2) Győri Előre (1) Győri Keksz (2) Győri Likőripari (1) Győri Szeszgyár (1) Gyulahús (19) Gyulai Hús (21) gyulai kolbász (1) gyümölcs (245) gyümölcslé (15) Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (1) Gyümölcspárlat Bt. (1) HACCP (1) hagyma (11) Hajdúsági Sütödék (1) hal (98) halászlé (3) Halház (1) Hand Kft. (1) Hangya (7) Harangod-Mag (2) Haribo (3) Havita-TÉSZ (1) háztáji (18) Hegedűs-Hús (1) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (20) Heineken (8) Hell (10) helyi (1) helyi termék (39) HENT (1) Herbárium (1) Herbro (1) Hermann Ottó Intézet (2) Hey-ho (2) Hiper.hu (1) Hipp (2) HÍR (6) HITA (1) Hódkertész (1) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Holland Alma (1) Hollandia (1) Hongkong (1) honlap (2) Honvéd Húsker (1) Hortobágyi Halgazdaság (1) Hortobágyi Lúdtenyésztő (1) Horvátország (13) HOTREC (1) Hu-Food Day (1) Hubai Ökorfarm (1) hulladék (1) Hunapfel (3) Hunent (1) hungarikum (76) Hungaro-Food 2009 (2) HungaroPasta (1) Hungary Meat (2) Hungast (1) Hungerit (12) hús (69) Húscéh (3) Húscsarnok (1) húsvét (60) Hússzövetség (8) hüvelyes (3) IFE (1) IKSZ (1) IKSZT (2) ILSI (1) Imperial Best (1) INBÉ (1) INFOODS (1) informatika (1) innováció (28) Innovofoods (1) Integrál (1) InterCool (2) InterMeat (1) InterMopro (1) internet (47) Intersnack (14) iskola (39) Italiagro (3) Izreael (2) Jacques Liszt (1) január (1) Japán (7) Jász-Tész (2) Jásztej (1) Jászvega Trend (1) jégkrém (3) joghurt (2) Jókenyér (1) Jono Yogo (1) Jordánia (1) juh (29) Juhász Testvérek Pincészet (1) K&H (1) K+F Konzervkutató (1) Kabai Cukorgyár (1) kacsa (1) Kaiser Food (2) kajszi (4) kakaó (4) kamara (8) kampány (5) Kamrapolc (1) Kanada (4) Kanálka (1) Kanizsa Pékség (1) KAP (38) Kaposvár (5) Kaposvár Kincse (1) Kaposvári Egyetem (2) káposzta (7) Kapuvári Bacon (2) Kapuvári Hús (12) karácsony (29) karalábé (3) karfiol (1) kartell (2) kaukázusi kefír (1) kávé (1) kaviár (1) Kazahsztán (1) KE (1) kecske (10) Kecskeméti Konzerv (5) Kékkúti (9) Kelet-Mecsek Mezőgazdasági (1) kelkáposzta (3) kenyér (75) képzés (108) kereskedelem (499) kereskedelmi márka (13) kertészet (33) kézműves (36) kiadvány (7) kiállítás (180) Kína (15) Kinizsi 2000 (1) kistermelő (116) Kiváló Magyar Élelmiszer (6) Kiváló Minőségű Sertéshús (8) kivi (1) kiwi (1) KKASE (1) klaszterek (4) Knorr (1) Koch (1) kolbász (8) Kométa (16) kommunikáció (5) konzerv (15) konyhakert (5) Kopint-Tárki (27) Koronás Tojás (1) Korosajt (1) Koszovó (2) Kotányi (2) köles (1) környezetvédelem (46) Körös-Maros Biofarm (2) Kőröstej (10) közétkeztetés (54) közigazgatás (4) közösségi (13) Közösségi Agrármarketing Kódex (1) Kraft Foods (5) KSH (129) kukorica (95) kutatás (19) Kutatók Éjszakája (1) külföld (16) kürtőskalács (2) Lactalis (1) Lakto (1) lángos (1) Leader (1) lekvár (13) Lengyelország (77) Léta-tészta (1) Lettország (2) liba (3) libamáj (8) Lidl (70) Lipóti (11) liszt (13) Litvánia (1) logisztika (7) lóhús (1) lúd (2) LZ (5) Macedónia (1) Magnit (2) Magor.hu (1) Magro (1) magyar (143) Magyar Ásványvíz (1) Magyar Cukor (10) Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (2) Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége (1) Magyar Édességgyártók Szövetség (4) Magyar Gasztronómiai Egyesület (6) Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (1) Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar József (1) Magyar Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar Márkaszövetség (5) Magyar Nemzeti Kereskedőház (9) Magyar Pulykaszövetség (2) Magyar Szója Nonprofit (1) Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) (1) Magyar Turizmus (6) Magyartarka Tenyésztők Egyesülete (1) Magyarvíz (1) Mahal (4) mák (3) Makói Hosszúgyökér (1) málna (6) malom (2) mandula (2) mangalica (15) margarin (1) Margitsziget (1) marhahús (51) márka (4) márkák (9) marketing (49) Martfűi Sörgyár (1) Master Good (8) MÁSZ (1) Match (9) Matusz-Vad (3) MBSZ (1) McCain (1) McDonalds (6) MCS Vágóhíd (1) MDOSZ (3) Mecsek Füszért (1) Mecsek Portéka (1) Medi-Fruct (1) medvehagyma (1) meggy (40) méh (7) MÉHKE (1) mentes (1) MÉTE (2) Metro (23) méz (79) mezőgazdaság (4) MGSZH (2) Milánói Expo (1) Minna (2) Mintamenza (3) Mirelite (1) Mirsa (5) Mizse (1) MKSZN (8) MLBKT (1) Mlinár (3) MNKH (2) MNKSZ (1) MNVH (12) mogyoró (2) Moldova (2) Mondelez (5) Mongólia (2) Monsanto (2) Montenegro (3) Mórich (1) MOSZ (7) Mozgó Piac (1) MSSZ (2) MTA (3) mustár (1) MVH (6) NAGISZ (1) Nagy-Britannia (21) Nagy-Hegyes Hús (1) Nagybani Piac (8) Nagykörű (1) Nagykun-Hús (1) NAIK (4) NAKVI (11) Nánási portéka (2) nano (1) Naponta (2) napraforgó (35) Naszálytej (3) Natbolé (1) Natural Meat (1) NaturAqua (2) natúrpark (1) NAV (3) NÉBIH (77) nemek (1) Németország (102) Nemzeti Cégtár (4) Nemzeti Park (3) Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület (1) nemzetközi (4) NÉNYP (2) Nestlé (22) NETA (4) NFH (7) Nias (1) Nielsen (66) NMHH (1) Nobilis (3) Nopack (1) Nordsee (1) Norvégia (2) Novro (1) nők (6) növénytermesztés (9) NT (1) Nutella (1) Nyíregyházi Kenyérgyár (1) nyomonkövetés (2) nyúl (9) OECD (2) OÉTI (7) OGYEI (1) OGYÉI (1) OHK (1) OKJ (1) Okos élelmiszer (1) OKSZ (43) OKTF (1) olajtök (1) Olaszország (30) olivaolaj (1) OMÉK (37) OMME (4) Opten (2) Oroszország (116) OSI Food Solutions (1) Ostoros-Novaj Bor (1) OSZK (1) OSZT (1) Osztermayer Miklós (1) Óvártej (2) ökológia (7) ÖMKi (6) ÖRT (1) őstermelő (32) őszibarack (10) Pacsai Baromfifeldolgozó (1) padlizsán (3) palacsinta (1) pálinka (74) pálmaolaj (1) Palóc (1) pályázat (240) Pannon Fine Food (3) Pannon Magbank (1) Pannonhalmi Főapátság (2) PannonMill (5) Pannontej (1) Panta Aqua (1) Panyolai Szilvórium (1) Pápai Hús (18) paprika (32) paradicsom (25) pazarlás (22) Pécsváradi Aranycipó (1) Pek-Snack (1) Pékműhely (1) péksütemény (49) Pékszövetség (4) pénzügy (117) Pénzügykutató (1) Penny Market (10) Pepsi (1) Pet-Pack (2) Petrányi Pincészet (1) pezsgő (10) Pharmapolis (1) piac (119) piackutatás (10) Piackutatás Napja (2) Pick (24) Pikker (1) pincefalvak (1) Piros Arany (1) pirospaprika (6) pisztráng (1) pizza (2) PLMA (1) Plus (1) pogácsa (3) Polagra-Food (1) póréhagyma (2) Portugália (4) posta (1) Pölöskei Szörp (1) PP (1) Pr1mer (1) Príma Pék (1) Prodexpo (5) Profi (6) promóció (28) ProWein (6) pulyka (18) Pulyka-Java Kft. (1) Puskin Tej (1) PwC (5) racka (1) rágcsálnivaló (6) Rauch (3) Reál (6) Red Bull (2) reklám (13) REL (3) rendezvény (171) repce (26) retek (1) Rewe (6) Rézangyal (5) ribizli (1) rizs (3) Rohn (1) Roll'M Food (1) Románia (91) Róna Péter (2) Rondo (2) ropi (1) rozs (4) rövid ellátási lánc (8) SafeBrand (2) Sága Foods (10) sajt (33) saláta (1) sárgabarack (20) sárgadinnye (9) Sárospatak-Hungária (1) Sárospatak-Hungária Édesipari (1) savanyúság (1) SeaMaster Products (1) Sebestyén Kft. (1) sertéshús (304) SGS (2) SIAL (4) Sikér (3) Sió (2) Sirha (7) Slow Food (4) Smart Food (1) (4) Sole-Mizo (6) Solum (3) Sólyom (1) sonka (16) Sonnentor (1) Soproni Sör (3) sóska (3) sör (80) Sörszövetség (4) Spanyolország (8) Spar (68) spárga (7) spenót (3) Spiller (1) Sport szelet (2) statisztika (4) Stühmer (1) Superior Taste Award (1) Surjány-Hús (2) sütemény (3) Svájc (1) Svédország (2) Syngenta (5) szabadalom (3) szalámi (2) szaloncukor (4) szamóca (2) Szamos (1) Szarvas (1) szarvasgomba (2) Szarvasi Agrár (1) Szarvasi Mozzarella (1) Szatmári Konzervgyár (2) Szatmári Malom (2) Szatyorbolt (1) Szaúd-Arábia (1) Szautner Péter (1) Szegedi Tudományegyetem (1) szegénység (1) Szekszárd (1) Szemerey (2) szendvics (2) Szentesi (1) Szentkirályi (27) Szerbia (25) Szerencsi Bonbon (1) SZIE (4) Szilas Food (1) szilva (7) Szlovákia (88) Szlovénia (12) szociális (1) szója (14) Szomolyai (1) szőlő (72) szörp (4) szövetkezet (15) SZTNH (1) Szuhamenti Agrár (1) Szupermenta (1) Szuro-Trade (1) szürkemarha (7) Tájaink ízei (1) találkozó (17) Tamási-Hús (2) tanácsadás (5) tanulmány (2) tanúsítvány (1) tápérték (3) táplálkozás (39) Tarpai Manufaktúra (5) társadalmi szerepvállalás (1) Taylor Wessing (1) TCC (1) Tchibo (1) tea (1) technika (4) Tedej (2) tej (225) tejtermék (26) téliszalámi (2) Tengelmann (1) termékadó (5) termékdíj (11) terméknév (2) terméktanács (57) termelői közösség (5) természetvédelem (2) termőföld (16) Terra Hungarica (1) Terra Madre (3) Tesco (127) TÉSZ (11) teszt (8) tészta (13) TÉT (1) Tetra Pak (14) Thai President Food (1) Thaiföld (1) The London International Wine Fair (1) Tisza-Coop (1) Tisza-TK (1) Tisza-TK Projekt (2) tojás (97) Tokaj (19) Tokaj Kereskedőház (20) Tokaj Nobilis (1) Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács (2) Tolnatej (4) torma (9) tökmag (1) Törley (4) Törökország (11) Tranzit Food (3) traszzsírsav (7) tréning (7) tritikálé (1) TTIP (2) túlsúly (1) túró (1) Túró Rudi (3) Tutti (3) TVE (1) uborka (5) Ukrajna (9) Unicum (1) Unilever (4) Unio Coop (1) Univer (13) Urbán és Urbán (3) üdítőital (15) vad (14) vadászat (1) Vadex (3) vaj (4) Vajdaság (1) vállalkozás (22) válság (6) Várda-Drink (2) Varga Pincészet (7) vásárlás (31) Védegylet (2) védjegy (78) vendéglátás (65) Veresi Paradicsom (2) Veritas Gold (1) versenyképesség (8) Vesd bele magad (1) vetőmag (53) Vetőmag Szövetség (5) vezetés (2) VHT (31) Vidék Minősége (1) vidékfejlesztés (60) videó (31) Vietnám (2) világ (27) Villány (3) Villányi Marketing Műhely (1) Villányi-Vad (1) VIMOSZ (3) Virágoskút (1) virsli (7) Visegrád (10) Vitafort (1) Vitamin Szalon (1) Vitaricum (1) víz (11) VOSZ (5) VSZOSZ (1) VSZT (1) Waberer (2) WEF (1) Wewalka (1) WFP (1) WHO (4) Wiesbauer (1) Wiesbauer-Dunahús (1) Wine Fair (1) Y Pulyka (1) Yaso (1) Zalabaromfi (1) Zalaco (2) Zalai Baromfi (11) zeller (1) Zemplén Csokoládégyár (1) Zemplén-Hús (2) Ziegler (1) Zimbo (1) Zott (1) zöldborsó (6) zöldség (188) Zöldség Farm (1) Zöldségek Zöldfüzete (19) Zöldségmag (1) Zwack (10) Zsámboki Biokert (1) Zsindelyes Pálinkafőzde (3)

Hírszemle archívum