2016. február 26.

Már 302 minisörgyár működik Csehországban

Egyre több a minisörgyár Csehországban, számuk 56-tal nőtt 2015 eleje óta, és elérte a 302-őt - közölte Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke Brünnben, a Salima nemzetközi élelmiszeripari kiállításon.

Surán szerint a minisörgyárak száma a mainak duplájára emelkedhet, amit előrevetít szerinte az is, hogy a kiállításon több mint 30 minisörgyár mutatja be termékeit. A hatályos cseh szabályozás szerint az a sörgyár számít minisörgyárnak, amely maximum 10 ezer hektoliter sört főz évente. Eddig a határig a sörgyárak kedvezményesen adóznak. A minisörgyárak sörei iránt egyre nagyobb a kereslet.

A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg tíz százalék palackozva kel el. Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés 1,7 százalékát. "A minisörgyárak sörei iránt egyre nagyobb a kereslet. Az emberek keresik az új ízeket, a cégekben pedig érdekük beruházni ezen a téren" - mutatott rá Jan Surán. 

 A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása ezer hektoliter körül mozog, ami általában egy-két vendéglő keresletét elégíti ki. Az utóbbi időben azonban nő a nagyobb minisörgyárak száma, amelyek több vendéglőt látnak el termékeikkel. A minisörgyárak termékei iránti érdeklődés növekedésének az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő igényli söreiket. 

 Jan Surán megemlítette azt is, hogy a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van Csehországban, hiszen a múltban szinte minden faluban, városban volt egy ilyen cég. Megjegyezte, hogy egyetlen ilyen vállalkozás se jutott csődbe. Surán azt szeretné, ha a minisörgyárak terén Csehország elérné az amerikai szintet, ahol a sörpiac mintegy 10 százalékát adják e cégek. 

"Ez a sör drágábban értékesíthető, mint a nagy sörgyárak termékei, ezért gazdaságilag kifizetődő a vállalkozás. Erre a nagy sörgyárak is rájöttek, és például a világ legnagyobb sörgyárának, az Anheuser-Busch-nak számos minisörgyára van" - fejtette ki a cseh-morva minisörgyárak szövetségének vezetője. 

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2015 (33) 2016 (11) 2017 (10) 2018 (5) 30km (1) Abo Mill (1) ÁFA (99) ÁFÉSZ (1) Afrika (1) Agárdi Pálinkafőzde (3) Agrana-Juice (2) Agrár kincseink (1) Agrár Széchenyi Kártya (1) Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány (1) agrárium (885) agrárkamara (143) Agri-Corn (1) Agricolae (1) Agrimill-Food (1) Agrisk (1) Agro Rehab (1) Agro-Cirkó (1) Agrofert (2) Agromashexpo (9) AgroStratéga (5) Agrotec (1) Agrya (51) akciós újság (2) AKI (27) Alba Fructus (1) Aldi (32) Áldomás (2) Alföldi Hűtőipari Szövetkezet (1) Alföldi Tej (7) Alimentaria (2) alkohol (10) állateledel (2) állattenyésztés (82) allergén (3) alma (91) Almarégió (1) AMC (112) Amerika (22) Andol László (1) angolna (1) ÁNTSZ (2) Anuga (8) Aquarius-Aqua (3) ár (25) arab (1) árak (67) Aranynektár (3) Aranyponty (3) Aranyszalag Minőség (3) árpa (19) Aryzta (1) Arzenál (8) Asahi Breweries Europe (1) Asiafood (1) ásványvíz (47) aszalás (2) aszalt szilva (1) Auchan (98) Ausztria (38) automata (2) Ázsia (1) babaétel (2) Babati és Társa (2) Bábolna (1) Bábolna Tetra (1) Baki Agrocentrum (1) Balaton (4) Balaton Bora (1) BalatonBor (1) Balatoni Szövetség (1) Balogh Tészta (1) Barack-Virág (1) bárány (12) baromfi (136) Baromfi Coop (1) Bát-Grill (1) bébiétel (1) Békési Pálinka Centrum (3) Belgium (2) Bell (1) Belorusszia (1) Berettyóújfalui Tejporgyár (1) beszerzés (2) betétdíj (2) Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) Biedronka (1) Bijó (1) bio (89) Bio-Funghi (2) biodiverzitás (2) BioFach (4) Biokontroll (1) Biokultúra (1) biológiai sokféleség (1) Biopont (1) BioSzentandrás (1) birka (1) Bisnode (3) Bite (1) bivaly (4) BKIK (1) BLTZ-Invest (1) Bock (1) bodza (4) Bolyhos Pálinkafőzde (2) Bomba (3) Bonafarm (7) Bonbonetti (13) Bondafarm (3) Bonduelle (8) bor (424) Borháló (3) Borsodi Sörgyát (5) Bosznia (2) Brandbank (1) brokkoli (1) BSCS (1) BTT (8) Budapest Bank (2) Budapest márka (1) Bulgária (6) Burger King (1) burgonya (31) Buszesz (3) búza (77) Bükki Sajt Manufaktúra (1) Campden (1) Capriovus (1) CBA (56) cékla (1) CEMW (1) Cerbona (10) Cézár Pincészet (1) Cezar Winery (1) Chef (1) Chile (1) chili (1) Chio (6) chips (2) chocome (1) címke (32) Ciprus (1) citromsav (2) civil (13) Civita (2) Claessens Group-Agrár (2) Coca-Cola (6) Cool Foods (1) Coop (53) Cora (18) Cornexi (2) Corvinus Egyetem (7) Crown Foods (1) cukkini (3) cukor (54) cukorrépa (8) cukrászda (9) CSA (1) csabai kolbász (5) családi gazdálkodás (21) Csányi Pincészet (2) Csehország (72) Csenger Food (1) cseresznye (17) Cserpes (5) csicsóka (1) csiga (1) csokoládé (28) csomagolás (53) Dagent (1) Dánia (1) Danone (6) Danubia-Frucht Szövetkezet (1) Danubiana (1) Debreceni Csoport (8) Debreceni Egyetem (10) DélKerTész (2) Derecskei Gyümölcsös (1) Detki (4) diabetikus (1) digitális (1) díj (19) dió (9) dm (2) Dr. Oetker (4) drágulás (1) Dreher (7) DuPont (1) ecet (2) Edeka (1) édesség (53) EDI (1) Edutus (1) ÉFOSZ (30) Egervin (1) egészség (8) Egri Korona Borház (1) Együtt a fogyasztókért (1) éhezés (1) EIP AGRI (1) EIP-AGRI (2) Eisberg (3) EIT (1) EKÁER (1) ÉKASZ (4) Eko (1) élelmiszer (2099) élelmiszer-biztonság (83) élelmiszerárak (1) Élelmiszerbank (5) élelmiszeripar (146) Élelmiszerklub Alapítvány (59) Élelmiszerkönyv (26) Élelmiszerlánc (2) Élelmiszerlavina (1) Élő Tisza (2) előadás (1) EN (9) energiaital (12) ENSZ (6) eper (9) Erasmus+ (27) eredetvédelem (6) Erős Pista (1) értékesítés (2) Észtország (2) ételízesítő (4) étolaj (5) EU (764) EUIPO (1) Euro TÉSZ (1) EuroTier (1) Év teméke (1) Évkerék Ökotanya (1) Expo 2015 (3) export (3) EY (1) fagylalt (1) Famíliatészta (1) Family Frost (1) FAO (50) Farmer Expo (6) FATOSZ (3) FÉBÉSZ (1) Fehéroroszország (1) felmérés (11) FÉLT (1) fenntarthatóság (9) Ferrero (1) Fevita (2) fiatalok (28) Finnország (1) Fino Food (3) Fitorex (1) Fiwi-Hűt (2) Fogatos-Drink (1) foglalkoztatás (1) fogyasztás (61) fogyasztóvédelem (22) fokhagyma (6) Fonte Viva (1) Food Analytica (1) Foodapest (5) FoodInnova (1) Foodpanda (1) FoodScan (1) Fornetti (14) Főkefe (1) földművelésügy (1) Franciaország (35) FrieslandCampina (9) Fritz Pince (1) Fruit Logistica (5) Fruitbonbon (1) FruitVeb (81) FSIS (1) funcionális (1) FuturAqua (1) Füstli (1) fűszer (3) Fűszerész (1) fűszerpaprika (21) Fűzvölgyi Agrár (1) G'Roby (3) gabona (153) Gabonakutató (1) Gabonaszövetség (1) Galgafarm (1) Galgamenti Mezőgazdasági (1) Gallfood (3) Gallicoop (21) Gallus (1) Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető (1) Garden (1) gasztronómia (1) Gazdaháló (1) gazdák (4) gazdaság (150) Gazdatanács (1) génbank (2) Gere (1) Germelyi (1) gesztenye (2) GfK (42) Ghraoui Chocolate (1) GISZ (1) Givaudan (1) GKI (57) Gloster (2) GMO (71) GMO-mentes Magyarországért Egyesület (1) gomba (16) GOSZ (7) GOV (2) görögdinnye (113) Görögország (2) Gramex (1) Grand Tokaj (1) Greenpeace (2) GRoby (2) Grüne Woche (10) GS1 (2) GVH (31) gyakornok (2) gyerekek (21) Gyermelyi (9) gyógynövény (10) gyorsfagyasztott (2) Győri Előre (1) Győri Keksz (2) Győri Likőripari (1) Győri Szeszgyár (1) Gyulahús (19) Gyulai Hús (21) gyulai kolbász (1) gyümölcs (245) gyümölcslé (15) Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (1) Gyümölcspárlat Bt. (1) HACCP (1) hagyma (11) Hajdúsági Sütödék (1) hal (98) halászlé (3) Halház (1) Hand Kft. (1) Hangya (7) Harangod-Mag (2) Haribo (3) Havita-TÉSZ (1) háztáji (18) Hegedűs-Hús (1) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (20) Heineken (8) Hell (10) helyi (1) helyi termék (39) HENT (1) Herbárium (1) Herbro (1) Hermann Ottó Intézet (2) Hey-ho (2) Hiper.hu (1) Hipp (2) HÍR (6) HITA (1) Hódkertész (1) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Holland Alma (1) Hollandia (1) Hongkong (1) honlap (2) Honvéd Húsker (1) Hortobágyi Halgazdaság (1) Hortobágyi Lúdtenyésztő (1) Horvátország (13) HOTREC (1) Hu-Food Day (1) Hubai Ökorfarm (1) hulladék (1) Hunapfel (3) Hunent (1) hungarikum (76) Hungaro-Food 2009 (2) HungaroPasta (1) Hungary Meat (2) Hungast (1) Hungerit (12) hús (69) Húscéh (3) Húscsarnok (1) húsvét (60) Hússzövetség (8) hüvelyes (3) IFE (1) IKSZ (1) IKSZT (2) ILSI (1) Imperial Best (1) INBÉ (1) INFOODS (1) informatika (1) innováció (28) Innovofoods (1) Integrál (1) InterCool (2) InterMeat (1) InterMopro (1) internet (47) Intersnack (14) iskola (39) Italiagro (3) Izreael (2) Jacques Liszt (1) január (1) Japán (7) Jász-Tész (2) Jásztej (1) Jászvega Trend (1) jégkrém (3) joghurt (2) Jókenyér (1) Jono Yogo (1) Jordánia (1) juh (29) Juhász Testvérek Pincészet (1) K&H (1) K+F Konzervkutató (1) Kabai Cukorgyár (1) kacsa (1) Kaiser Food (2) kajszi (4) kakaó (4) kamara (8) kampány (5) Kamrapolc (1) Kanada (4) Kanálka (1) Kanizsa Pékség (1) KAP (38) Kaposvár (5) Kaposvár Kincse (1) Kaposvári Egyetem (2) káposzta (7) Kapuvári Bacon (2) Kapuvári Hús (12) karácsony (29) karalábé (3) karfiol (1) kartell (2) kaukázusi kefír (1) kávé (1) kaviár (1) Kazahsztán (1) KE (1) kecske (10) Kecskeméti Konzerv (5) Kékkúti (9) Kelet-Mecsek Mezőgazdasági (1) kelkáposzta (3) kenyér (75) képzés (108) kereskedelem (499) kereskedelmi márka (13) kertészet (33) kézműves (36) kiadvány (7) kiállítás (180) Kína (15) Kinizsi 2000 (1) kistermelő (116) Kiváló Magyar Élelmiszer (6) Kiváló Minőségű Sertéshús (8) kivi (1) kiwi (1) KKASE (1) klaszterek (4) Knorr (1) Koch (1) kolbász (8) Kométa (16) kommunikáció (5) konzerv (15) konyhakert (5) Kopint-Tárki (27) Koronás Tojás (1) Korosajt (1) Koszovó (2) Kotányi (2) köles (1) környezetvédelem (46) Körös-Maros Biofarm (2) Kőröstej (10) közétkeztetés (54) közigazgatás (4) közösségi (13) Közösségi Agrármarketing Kódex (1) Kraft Foods (5) KSH (129) kukorica (95) kutatás (19) Kutatók Éjszakája (1) külföld (16) kürtőskalács (2) Lactalis (1) Lakto (1) lángos (1) Leader (1) lekvár (13) Lengyelország (77) Léta-tészta (1) Lettország (2) liba (3) libamáj (8) Lidl (70) Lipóti (11) liszt (13) Litvánia (1) logisztika (7) lóhús (1) lúd (2) LZ (5) Macedónia (1) Magnit (2) Magor.hu (1) Magro (1) magyar (143) Magyar Ásványvíz (1) Magyar Cukor (10) Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (2) Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége (1) Magyar Édességgyártók Szövetség (4) Magyar Gasztronómiai Egyesület (6) Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (1) Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar József (1) Magyar Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar Márkaszövetség (5) Magyar Nemzeti Kereskedőház (9) Magyar Pulykaszövetség (2) Magyar Szója Nonprofit (1) Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) (1) Magyar Turizmus (6) Magyartarka Tenyésztők Egyesülete (1) Magyarvíz (1) Mahal (4) mák (3) Makói Hosszúgyökér (1) málna (6) malom (2) mandula (2) mangalica (15) margarin (1) Margitsziget (1) marhahús (51) márka (4) márkák (9) marketing (49) Martfűi Sörgyár (1) Master Good (8) MÁSZ (1) Match (9) Matusz-Vad (3) MBSZ (1) McCain (1) McDonalds (6) MCS Vágóhíd (1) MDOSZ (3) Mecsek Füszért (1) Mecsek Portéka (1) Medi-Fruct (1) medvehagyma (1) meggy (40) méh (7) MÉHKE (1) mentes (1) MÉTE (2) Metro (23) méz (79) mezőgazdaság (4) MGSZH (2) Milánói Expo (1) Minna (2) Mintamenza (3) Mirelite (1) Mirsa (5) Mizse (1) MKSZN (8) MLBKT (1) Mlinár (3) MNKH (2) MNKSZ (1) MNVH (12) mogyoró (2) Moldova (2) Mondelez (5) Mongólia (2) Monsanto (2) Montenegro (3) Mórich (1) MOSZ (7) Mozgó Piac (1) MSSZ (2) MTA (3) mustár (1) MVH (6) NAGISZ (1) Nagy-Britannia (21) Nagy-Hegyes Hús (1) Nagybani Piac (8) Nagykörű (1) Nagykun-Hús (1) NAIK (4) NAKVI (11) Nánási portéka (2) nano (1) Naponta (2) napraforgó (35) Naszálytej (3) Natbolé (1) Natural Meat (1) NaturAqua (2) natúrpark (1) NAV (3) NÉBIH (77) nemek (1) Németország (102) Nemzeti Cégtár (4) Nemzeti Park (3) Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület (1) nemzetközi (4) NÉNYP (2) Nestlé (22) NETA (4) NFH (7) Nias (1) Nielsen (66) NMHH (1) Nobilis (3) Nopack (1) Nordsee (1) Norvégia (2) Novro (1) nők (6) növénytermesztés (9) NT (1) Nutella (1) Nyíregyházi Kenyérgyár (1) nyomonkövetés (2) nyúl (9) OECD (2) OÉTI (7) OGYEI (1) OGYÉI (1) OHK (1) OKJ (1) Okos élelmiszer (1) OKSZ (43) OKTF (1) olajtök (1) Olaszország (30) olivaolaj (1) OMÉK (37) OMME (4) Opten (2) Oroszország (116) OSI Food Solutions (1) Ostoros-Novaj Bor (1) OSZK (1) OSZT (1) Osztermayer Miklós (1) Óvártej (2) ökológia (7) ÖMKi (6) ÖRT (1) őstermelő (32) őszibarack (10) Pacsai Baromfifeldolgozó (1) padlizsán (3) palacsinta (1) pálinka (74) pálmaolaj (1) Palóc (1) pályázat (240) Pannon Fine Food (3) Pannon Magbank (1) Pannonhalmi Főapátság (2) PannonMill (5) Pannontej (1) Panta Aqua (1) Panyolai Szilvórium (1) Pápai Hús (18) paprika (32) paradicsom (25) pazarlás (22) Pécsváradi Aranycipó (1) Pek-Snack (1) Pékműhely (1) péksütemény (49) Pékszövetség (4) pénzügy (117) Pénzügykutató (1) Penny Market (10) Pepsi (1) Pet-Pack (2) Petrányi Pincészet (1) pezsgő (10) Pharmapolis (1) piac (119) piackutatás (10) Piackutatás Napja (2) Pick (24) Pikker (1) pincefalvak (1) Piros Arany (1) pirospaprika (6) pisztráng (1) pizza (2) PLMA (1) Plus (1) pogácsa (3) Polagra-Food (1) póréhagyma (2) Portugália (4) posta (1) Pölöskei Szörp (1) PP (1) Pr1mer (1) Príma Pék (1) Prodexpo (5) Profi (6) promóció (28) ProWein (6) pulyka (18) Pulyka-Java Kft. (1) Puskin Tej (1) PwC (5) racka (1) rágcsálnivaló (6) Rauch (3) Reál (6) Red Bull (2) reklám (13) REL (3) rendezvény (171) repce (26) retek (1) Rewe (6) Rézangyal (5) ribizli (1) rizs (3) Rohn (1) Roll'M Food (1) Románia (91) Róna Péter (2) Rondo (2) ropi (1) rozs (4) rövid ellátási lánc (8) SafeBrand (2) Sága Foods (10) sajt (33) saláta (1) sárgabarack (20) sárgadinnye (9) Sárospatak-Hungária (1) Sárospatak-Hungária Édesipari (1) savanyúság (1) SeaMaster Products (1) Sebestyén Kft. (1) sertéshús (304) SGS (2) SIAL (4) Sikér (3) Sió (2) Sirha (7) Slow Food (4) Smart Food (1) (4) Sole-Mizo (6) Solum (3) Sólyom (1) sonka (16) Sonnentor (1) Soproni Sör (3) sóska (3) sör (80) Sörszövetség (4) Spanyolország (8) Spar (68) spárga (7) spenót (3) Spiller (1) Sport szelet (2) statisztika (4) Stühmer (1) Superior Taste Award (1) Surjány-Hús (2) sütemény (3) Svájc (1) Svédország (2) Syngenta (5) szabadalom (3) szalámi (2) szaloncukor (4) szamóca (2) Szamos (1) Szarvas (1) szarvasgomba (2) Szarvasi Agrár (1) Szarvasi Mozzarella (1) Szatmári Konzervgyár (2) Szatmári Malom (2) Szatyorbolt (1) Szaúd-Arábia (1) Szautner Péter (1) Szegedi Tudományegyetem (1) szegénység (1) Szekszárd (1) Szemerey (2) szendvics (2) Szentesi (1) Szentkirályi (27) Szerbia (25) Szerencsi Bonbon (1) SZIE (4) Szilas Food (1) szilva (7) Szlovákia (88) Szlovénia (12) szociális (1) szója (14) Szomolyai (1) szőlő (72) szörp (4) szövetkezet (15) SZTNH (1) Szuhamenti Agrár (1) Szupermenta (1) Szuro-Trade (1) szürkemarha (7) Tájaink ízei (1) találkozó (17) Tamási-Hús (2) tanácsadás (5) tanulmány (2) tanúsítvány (1) tápérték (3) táplálkozás (39) Tarpai Manufaktúra (5) társadalmi szerepvállalás (1) Taylor Wessing (1) TCC (1) Tchibo (1) tea (1) technika (4) Tedej (2) tej (225) tejtermék (26) téliszalámi (2) Tengelmann (1) termékadó (5) termékdíj (11) terméknév (2) terméktanács (57) termelői közösség (5) természetvédelem (2) termőföld (16) Terra Hungarica (1) Terra Madre (3) Tesco (127) TÉSZ (11) teszt (8) tészta (13) TÉT (1) Tetra Pak (14) Thai President Food (1) Thaiföld (1) The London International Wine Fair (1) Tisza-Coop (1) Tisza-TK (1) Tisza-TK Projekt (2) tojás (97) Tokaj (19) Tokaj Kereskedőház (20) Tokaj Nobilis (1) Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács (2) Tolnatej (4) torma (9) tökmag (1) Törley (4) Törökország (11) Tranzit Food (3) traszzsírsav (7) tréning (7) tritikálé (1) TTIP (2) túlsúly (1) túró (1) Túró Rudi (3) Tutti (3) TVE (1) uborka (5) Ukrajna (9) Unicum (1) Unilever (4) Unio Coop (1) Univer (13) Urbán és Urbán (3) üdítőital (15) vad (14) vadászat (1) Vadex (3) vaj (4) Vajdaság (1) vállalkozás (22) válság (6) Várda-Drink (2) Varga Pincészet (7) vásárlás (31) Védegylet (2) védjegy (78) vendéglátás (65) Veresi Paradicsom (2) Veritas Gold (1) versenyképesség (8) Vesd bele magad (1) vetőmag (53) Vetőmag Szövetség (5) vezetés (2) VHT (31) Vidék Minősége (1) vidékfejlesztés (60) videó (31) Vietnám (2) világ (27) Villány (3) Villányi Marketing Műhely (1) Villányi-Vad (1) VIMOSZ (3) Virágoskút (1) virsli (7) Visegrád (10) Vitafort (1) Vitamin Szalon (1) Vitaricum (1) víz (11) VOSZ (5) VSZOSZ (1) VSZT (1) Waberer (2) WEF (1) Wewalka (1) WFP (1) WHO (4) Wiesbauer (1) Wiesbauer-Dunahús (1) Wine Fair (1) Y Pulyka (1) Yaso (1) Zalabaromfi (1) Zalaco (2) Zalai Baromfi (11) zeller (1) Zemplén Csokoládégyár (1) Zemplén-Hús (2) Ziegler (1) Zimbo (1) Zott (1) zöldborsó (6) zöldség (188) Zöldség Farm (1) Zöldségek Zöldfüzete (19) Zöldségmag (1) Zwack (10) Zsámboki Biokert (1) Zsindelyes Pálinkafőzde (3)

Hírszemle archívum