2015. december 21.

GfK: 20 százalékkal többet költenek napi fogyasztási cikkekre a háztartások decemberben

Egy háztartás átlagosan 74 ezer forintot költött élelmiszerre és háztartási vegyi árura tavaly decemberben, ami 20 százalékkal volt több a havonta átlagosan elköltött 61 500 forintnál - közölte a Gfk Hungária piackutató.

Tájékoztatásuk szerint a családok jövedelmi szintjüktől, koruktól, lakóhelyüktől függetlenül a napi fogyasztási cikkekre fordított éves kiadásaik 10 százalékát decemberben költik el.

A jövedelem alapján a legmagasabb és a legalacsonyabb 20 százalékba sorolt csoportok nominális decemberi költése között viszont jelentős az eltérés: 97 ezer forintot, azaz csaknem a dupláját fordítják a magas jövedelmű háztartások decemberben élelmiszerre és háztartási vegyi árura a legalacsonyabb jövedelműeknél mért 52 ezer forinttal szemben.

Az élelmiszer és háztartási vegyiáru-piacon az üzletek decemberben bonyolítják az éves forgalom 10 százalékát.

Kiemelten nagy arányban költenek a háztartások a karácsonyi sütés-főzés alapanyagaira, csokoládéra, majonézre, hagyományos kakaóporra, sütőporra, vanília cukorra, mustárra és tejszínhabra. Magas az ajándéknak szánt testápolási termékek, illetve csokoládék, szeszes italok és borok decemberre eső értékesítési aránya is.

A költések alapján a 2011-ben regisztrált visszaesést követően évről-évre nő a háztartások által megvásárolt szaloncukor mennyisége. A növekedést általában az olcsóbb kimért termékek generálják, míg a csomagolt szaloncukrok piaca fokozatosan csökkent az elmúlt évek során.
Tavaly a vásárlók átlagosan 1405 forintot fizettek egy kiló szaloncukorért, a kimért szaloncukrok átlagára 980 forint volt kilónként, míg a csomagolt termékeké ennek több mint két és félszerese, 2578 forint.

Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2015 (33) 2016 (11) 2017 (10) 2018 (5) 30km (1) Abo Mill (1) ÁFA (99) ÁFÉSZ (1) Afrika (1) Agárdi Pálinkafőzde (3) Agrana-Juice (2) Agrár kincseink (1) Agrár Széchenyi Kártya (1) Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány (1) agrárium (885) agrárkamara (143) Agri-Corn (1) Agricolae (1) Agrimill-Food (1) Agrisk (1) Agro Rehab (1) Agro-Cirkó (1) Agrofert (2) Agromashexpo (9) AgroStratéga (5) Agrotec (1) Agrya (51) akciós újság (2) AKI (27) Alba Fructus (1) Aldi (32) Áldomás (2) Alföldi Hűtőipari Szövetkezet (1) Alföldi Tej (7) Alimentaria (2) alkohol (10) állateledel (2) állattenyésztés (82) allergén (3) alma (91) Almarégió (1) AMC (112) Amerika (22) Andol László (1) angolna (1) ÁNTSZ (2) Anuga (8) Aquarius-Aqua (3) ár (25) arab (1) árak (67) Aranynektár (3) Aranyponty (3) Aranyszalag Minőség (3) árpa (19) Aryzta (1) Arzenál (8) Asahi Breweries Europe (1) Asiafood (1) ásványvíz (47) aszalás (2) aszalt szilva (1) Auchan (98) Ausztria (38) automata (2) Ázsia (1) babaétel (2) Babati és Társa (2) Bábolna (1) Bábolna Tetra (1) Baki Agrocentrum (1) Balaton (4) Balaton Bora (1) BalatonBor (1) Balatoni Szövetség (1) Balogh Tészta (1) Barack-Virág (1) bárány (12) baromfi (136) Baromfi Coop (1) Bát-Grill (1) bébiétel (1) Békési Pálinka Centrum (3) Belgium (2) Bell (1) Belorusszia (1) Berettyóújfalui Tejporgyár (1) beszerzés (2) betétdíj (2) Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) Biedronka (1) Bijó (1) bio (89) Bio-Funghi (2) biodiverzitás (2) BioFach (4) Biokontroll (1) Biokultúra (1) biológiai sokféleség (1) Biopont (1) BioSzentandrás (1) birka (1) Bisnode (3) Bite (1) bivaly (4) BKIK (1) BLTZ-Invest (1) Bock (1) bodza (4) Bolyhos Pálinkafőzde (2) Bomba (3) Bonafarm (7) Bonbonetti (13) Bondafarm (3) Bonduelle (8) bor (424) Borháló (3) Borsodi Sörgyát (5) Bosznia (2) Brandbank (1) brokkoli (1) BSCS (1) BTT (8) Budapest Bank (2) Budapest márka (1) Bulgária (6) Burger King (1) burgonya (31) Buszesz (3) búza (77) Bükki Sajt Manufaktúra (1) Campden (1) Capriovus (1) CBA (56) cékla (1) CEMW (1) Cerbona (10) Cézár Pincészet (1) Cezar Winery (1) Chef (1) Chile (1) chili (1) Chio (6) chips (2) chocome (1) címke (32) Ciprus (1) citromsav (2) civil (13) Civita (2) Claessens Group-Agrár (2) Coca-Cola (6) Cool Foods (1) Coop (53) Cora (18) Cornexi (2) Corvinus Egyetem (7) Crown Foods (1) cukkini (3) cukor (54) cukorrépa (8) cukrászda (9) CSA (1) csabai kolbász (5) családi gazdálkodás (21) Csányi Pincészet (2) Csehország (72) Csenger Food (1) cseresznye (17) Cserpes (5) csicsóka (1) csiga (1) csokoládé (28) csomagolás (53) Dagent (1) Dánia (1) Danone (6) Danubia-Frucht Szövetkezet (1) Danubiana (1) Debreceni Csoport (8) Debreceni Egyetem (10) DélKerTész (2) Derecskei Gyümölcsös (1) Detki (4) diabetikus (1) digitális (1) díj (19) dió (9) dm (2) Dr. Oetker (4) drágulás (1) Dreher (7) DuPont (1) ecet (2) Edeka (1) édesség (53) EDI (1) Edutus (1) ÉFOSZ (30) Egervin (1) egészség (8) Egri Korona Borház (1) Együtt a fogyasztókért (1) éhezés (1) EIP AGRI (1) EIP-AGRI (2) Eisberg (3) EIT (1) EKÁER (1) ÉKASZ (4) Eko (1) élelmiszer (2099) élelmiszer-biztonság (83) élelmiszerárak (1) Élelmiszerbank (5) élelmiszeripar (146) Élelmiszerklub Alapítvány (59) Élelmiszerkönyv (26) Élelmiszerlánc (2) Élelmiszerlavina (1) Élő Tisza (2) előadás (1) EN (9) energiaital (12) ENSZ (6) eper (9) Erasmus+ (27) eredetvédelem (6) Erős Pista (1) értékesítés (2) Észtország (2) ételízesítő (4) étolaj (5) EU (764) EUIPO (1) Euro TÉSZ (1) EuroTier (1) Év teméke (1) Évkerék Ökotanya (1) Expo 2015 (3) export (3) EY (1) fagylalt (1) Famíliatészta (1) Family Frost (1) FAO (50) Farmer Expo (6) FATOSZ (3) FÉBÉSZ (1) Fehéroroszország (1) felmérés (11) FÉLT (1) fenntarthatóság (9) Ferrero (1) Fevita (2) fiatalok (28) Finnország (1) Fino Food (3) Fitorex (1) Fiwi-Hűt (2) Fogatos-Drink (1) foglalkoztatás (1) fogyasztás (61) fogyasztóvédelem (22) fokhagyma (6) Fonte Viva (1) Food Analytica (1) Foodapest (5) FoodInnova (1) Foodpanda (1) FoodScan (1) Fornetti (14) Főkefe (1) földművelésügy (1) Franciaország (35) FrieslandCampina (9) Fritz Pince (1) Fruit Logistica (5) Fruitbonbon (1) FruitVeb (81) FSIS (1) funcionális (1) FuturAqua (1) Füstli (1) fűszer (3) Fűszerész (1) fűszerpaprika (21) Fűzvölgyi Agrár (1) G'Roby (3) gabona (153) Gabonakutató (1) Gabonaszövetség (1) Galgafarm (1) Galgamenti Mezőgazdasági (1) Gallfood (3) Gallicoop (21) Gallus (1) Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető (1) Garden (1) gasztronómia (1) Gazdaháló (1) gazdák (4) gazdaság (150) Gazdatanács (1) génbank (2) Gere (1) Germelyi (1) gesztenye (2) GfK (42) Ghraoui Chocolate (1) GISZ (1) Givaudan (1) GKI (57) Gloster (2) GMO (71) GMO-mentes Magyarországért Egyesület (1) gomba (16) GOSZ (7) GOV (2) görögdinnye (113) Görögország (2) Gramex (1) Grand Tokaj (1) Greenpeace (2) GRoby (2) Grüne Woche (10) GS1 (2) GVH (31) gyakornok (2) gyerekek (21) Gyermelyi (9) gyógynövény (10) gyorsfagyasztott (2) Győri Előre (1) Győri Keksz (2) Győri Likőripari (1) Győri Szeszgyár (1) Gyulahús (19) Gyulai Hús (21) gyulai kolbász (1) gyümölcs (245) gyümölcslé (15) Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (1) Gyümölcspárlat Bt. (1) HACCP (1) hagyma (11) Hajdúsági Sütödék (1) hal (98) halászlé (3) Halház (1) Hand Kft. (1) Hangya (7) Harangod-Mag (2) Haribo (3) Havita-TÉSZ (1) háztáji (18) Hegedűs-Hús (1) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (20) Heineken (8) Hell (10) helyi (1) helyi termék (39) HENT (1) Herbárium (1) Herbro (1) Hermann Ottó Intézet (2) Hey-ho (2) Hiper.hu (1) Hipp (2) HÍR (6) HITA (1) Hódkertész (1) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Holland Alma (1) Hollandia (1) Hongkong (1) honlap (2) Honvéd Húsker (1) Hortobágyi Halgazdaság (1) Hortobágyi Lúdtenyésztő (1) Horvátország (13) HOTREC (1) Hu-Food Day (1) Hubai Ökorfarm (1) hulladék (1) Hunapfel (3) Hunent (1) hungarikum (76) Hungaro-Food 2009 (2) HungaroPasta (1) Hungary Meat (2) Hungast (1) Hungerit (12) hús (69) Húscéh (3) Húscsarnok (1) húsvét (60) Hússzövetség (8) hüvelyes (3) IFE (1) IKSZ (1) IKSZT (2) ILSI (1) Imperial Best (1) INBÉ (1) INFOODS (1) informatika (1) innováció (28) Innovofoods (1) Integrál (1) InterCool (2) InterMeat (1) InterMopro (1) internet (47) Intersnack (14) iskola (39) Italiagro (3) Izreael (2) Jacques Liszt (1) január (1) Japán (7) Jász-Tész (2) Jásztej (1) Jászvega Trend (1) jégkrém (3) joghurt (2) Jókenyér (1) Jono Yogo (1) Jordánia (1) juh (29) Juhász Testvérek Pincészet (1) K&H (1) K+F Konzervkutató (1) Kabai Cukorgyár (1) kacsa (1) Kaiser Food (2) kajszi (4) kakaó (4) kamara (8) kampány (5) Kamrapolc (1) Kanada (4) Kanálka (1) Kanizsa Pékség (1) KAP (38) Kaposvár (5) Kaposvár Kincse (1) Kaposvári Egyetem (2) káposzta (7) Kapuvári Bacon (2) Kapuvári Hús (12) karácsony (29) karalábé (3) karfiol (1) kartell (2) kaukázusi kefír (1) kávé (1) kaviár (1) Kazahsztán (1) KE (1) kecske (10) Kecskeméti Konzerv (5) Kékkúti (9) Kelet-Mecsek Mezőgazdasági (1) kelkáposzta (3) kenyér (75) képzés (108) kereskedelem (499) kereskedelmi márka (13) kertészet (33) kézműves (36) kiadvány (7) kiállítás (180) Kína (15) Kinizsi 2000 (1) kistermelő (116) Kiváló Magyar Élelmiszer (6) Kiváló Minőségű Sertéshús (8) kivi (1) kiwi (1) KKASE (1) klaszterek (4) Knorr (1) Koch (1) kolbász (8) Kométa (16) kommunikáció (5) konzerv (15) konyhakert (5) Kopint-Tárki (27) Koronás Tojás (1) Korosajt (1) Koszovó (2) Kotányi (2) köles (1) környezetvédelem (46) Körös-Maros Biofarm (2) Kőröstej (10) közétkeztetés (54) közigazgatás (4) közösségi (13) Közösségi Agrármarketing Kódex (1) Kraft Foods (5) KSH (129) kukorica (95) kutatás (19) Kutatók Éjszakája (1) külföld (16) kürtőskalács (2) Lactalis (1) Lakto (1) lángos (1) Leader (1) lekvár (13) Lengyelország (77) Léta-tészta (1) Lettország (2) liba (3) libamáj (8) Lidl (70) Lipóti (11) liszt (13) Litvánia (1) logisztika (7) lóhús (1) lúd (2) LZ (5) Macedónia (1) Magnit (2) Magor.hu (1) Magro (1) magyar (143) Magyar Ásványvíz (1) Magyar Cukor (10) Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (2) Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége (1) Magyar Édességgyártók Szövetség (4) Magyar Gasztronómiai Egyesület (6) Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (1) Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar József (1) Magyar Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar Márkaszövetség (5) Magyar Nemzeti Kereskedőház (9) Magyar Pulykaszövetség (2) Magyar Szója Nonprofit (1) Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) (1) Magyar Turizmus (6) Magyartarka Tenyésztők Egyesülete (1) Magyarvíz (1) Mahal (4) mák (3) Makói Hosszúgyökér (1) málna (6) malom (2) mandula (2) mangalica (15) margarin (1) Margitsziget (1) marhahús (51) márka (4) márkák (9) marketing (49) Martfűi Sörgyár (1) Master Good (8) MÁSZ (1) Match (9) Matusz-Vad (3) MBSZ (1) McCain (1) McDonalds (6) MCS Vágóhíd (1) MDOSZ (3) Mecsek Füszért (1) Mecsek Portéka (1) Medi-Fruct (1) medvehagyma (1) meggy (40) méh (7) MÉHKE (1) mentes (1) MÉTE (2) Metro (23) méz (79) mezőgazdaság (4) MGSZH (2) Milánói Expo (1) Minna (2) Mintamenza (3) Mirelite (1) Mirsa (5) Mizse (1) MKSZN (8) MLBKT (1) Mlinár (3) MNKH (2) MNKSZ (1) MNVH (12) mogyoró (2) Moldova (2) Mondelez (5) Mongólia (2) Monsanto (2) Montenegro (3) Mórich (1) MOSZ (7) Mozgó Piac (1) MSSZ (2) MTA (3) mustár (1) MVH (6) NAGISZ (1) Nagy-Britannia (21) Nagy-Hegyes Hús (1) Nagybani Piac (8) Nagykörű (1) Nagykun-Hús (1) NAIK (4) NAKVI (11) Nánási portéka (2) nano (1) Naponta (2) napraforgó (35) Naszálytej (3) Natbolé (1) Natural Meat (1) NaturAqua (2) natúrpark (1) NAV (3) NÉBIH (77) nemek (1) Németország (102) Nemzeti Cégtár (4) Nemzeti Park (3) Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület (1) nemzetközi (4) NÉNYP (2) Nestlé (22) NETA (4) NFH (7) Nias (1) Nielsen (66) NMHH (1) Nobilis (3) Nopack (1) Nordsee (1) Norvégia (2) Novro (1) nők (6) növénytermesztés (9) NT (1) Nutella (1) Nyíregyházi Kenyérgyár (1) nyomonkövetés (2) nyúl (9) OECD (2) OÉTI (7) OGYEI (1) OGYÉI (1) OHK (1) OKJ (1) Okos élelmiszer (1) OKSZ (43) OKTF (1) olajtök (1) Olaszország (30) olivaolaj (1) OMÉK (37) OMME (4) Opten (2) Oroszország (116) OSI Food Solutions (1) Ostoros-Novaj Bor (1) OSZK (1) OSZT (1) Osztermayer Miklós (1) Óvártej (2) ökológia (7) ÖMKi (6) ÖRT (1) őstermelő (32) őszibarack (10) Pacsai Baromfifeldolgozó (1) padlizsán (3) palacsinta (1) pálinka (74) pálmaolaj (1) Palóc (1) pályázat (240) Pannon Fine Food (3) Pannon Magbank (1) Pannonhalmi Főapátság (2) PannonMill (5) Pannontej (1) Panta Aqua (1) Panyolai Szilvórium (1) Pápai Hús (18) paprika (32) paradicsom (25) pazarlás (22) Pécsváradi Aranycipó (1) Pek-Snack (1) Pékműhely (1) péksütemény (49) Pékszövetség (4) pénzügy (117) Pénzügykutató (1) Penny Market (10) Pepsi (1) Pet-Pack (2) Petrányi Pincészet (1) pezsgő (10) Pharmapolis (1) piac (119) piackutatás (10) Piackutatás Napja (2) Pick (24) Pikker (1) pincefalvak (1) Piros Arany (1) pirospaprika (6) pisztráng (1) pizza (2) PLMA (1) Plus (1) pogácsa (3) Polagra-Food (1) póréhagyma (2) Portugália (4) posta (1) Pölöskei Szörp (1) PP (1) Pr1mer (1) Príma Pék (1) Prodexpo (5) Profi (6) promóció (28) ProWein (6) pulyka (18) Pulyka-Java Kft. (1) Puskin Tej (1) PwC (5) racka (1) rágcsálnivaló (6) Rauch (3) Reál (6) Red Bull (2) reklám (13) REL (3) rendezvény (171) repce (26) retek (1) Rewe (6) Rézangyal (5) ribizli (1) rizs (3) Rohn (1) Roll'M Food (1) Románia (91) Róna Péter (2) Rondo (2) ropi (1) rozs (4) rövid ellátási lánc (8) SafeBrand (2) Sága Foods (10) sajt (33) saláta (1) sárgabarack (20) sárgadinnye (9) Sárospatak-Hungária (1) Sárospatak-Hungária Édesipari (1) savanyúság (1) SeaMaster Products (1) Sebestyén Kft. (1) sertéshús (304) SGS (2) SIAL (4) Sikér (3) Sió (2) Sirha (7) Slow Food (4) Smart Food (1) (4) Sole-Mizo (6) Solum (3) Sólyom (1) sonka (16) Sonnentor (1) Soproni Sör (3) sóska (3) sör (80) Sörszövetség (4) Spanyolország (8) Spar (68) spárga (7) spenót (3) Spiller (1) Sport szelet (2) statisztika (4) Stühmer (1) Superior Taste Award (1) Surjány-Hús (2) sütemény (3) Svájc (1) Svédország (2) Syngenta (5) szabadalom (3) szalámi (2) szaloncukor (4) szamóca (2) Szamos (1) Szarvas (1) szarvasgomba (2) Szarvasi Agrár (1) Szarvasi Mozzarella (1) Szatmári Konzervgyár (2) Szatmári Malom (2) Szatyorbolt (1) Szaúd-Arábia (1) Szautner Péter (1) Szegedi Tudományegyetem (1) szegénység (1) Szekszárd (1) Szemerey (2) szendvics (2) Szentesi (1) Szentkirályi (27) Szerbia (25) Szerencsi Bonbon (1) SZIE (4) Szilas Food (1) szilva (7) Szlovákia (88) Szlovénia (12) szociális (1) szója (14) Szomolyai (1) szőlő (72) szörp (4) szövetkezet (15) SZTNH (1) Szuhamenti Agrár (1) Szupermenta (1) Szuro-Trade (1) szürkemarha (7) Tájaink ízei (1) találkozó (17) Tamási-Hús (2) tanácsadás (5) tanulmány (2) tanúsítvány (1) tápérték (3) táplálkozás (39) Tarpai Manufaktúra (5) társadalmi szerepvállalás (1) Taylor Wessing (1) TCC (1) Tchibo (1) tea (1) technika (4) Tedej (2) tej (225) tejtermék (26) téliszalámi (2) Tengelmann (1) termékadó (5) termékdíj (11) terméknév (2) terméktanács (57) termelői közösség (5) természetvédelem (2) termőföld (16) Terra Hungarica (1) Terra Madre (3) Tesco (127) TÉSZ (11) teszt (8) tészta (13) TÉT (1) Tetra Pak (14) Thai President Food (1) Thaiföld (1) The London International Wine Fair (1) Tisza-Coop (1) Tisza-TK (1) Tisza-TK Projekt (2) tojás (97) Tokaj (19) Tokaj Kereskedőház (20) Tokaj Nobilis (1) Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács (2) Tolnatej (4) torma (9) tökmag (1) Törley (4) Törökország (11) Tranzit Food (3) traszzsírsav (7) tréning (7) tritikálé (1) TTIP (2) túlsúly (1) túró (1) Túró Rudi (3) Tutti (3) TVE (1) uborka (5) Ukrajna (9) Unicum (1) Unilever (4) Unio Coop (1) Univer (13) Urbán és Urbán (3) üdítőital (15) vad (14) vadászat (1) Vadex (3) vaj (4) Vajdaság (1) vállalkozás (22) válság (6) Várda-Drink (2) Varga Pincészet (7) vásárlás (31) Védegylet (2) védjegy (78) vendéglátás (65) Veresi Paradicsom (2) Veritas Gold (1) versenyképesség (8) Vesd bele magad (1) vetőmag (53) Vetőmag Szövetség (5) vezetés (2) VHT (31) Vidék Minősége (1) vidékfejlesztés (60) videó (31) Vietnám (2) világ (27) Villány (3) Villányi Marketing Műhely (1) Villányi-Vad (1) VIMOSZ (3) Virágoskút (1) virsli (7) Visegrád (10) Vitafort (1) Vitamin Szalon (1) Vitaricum (1) víz (11) VOSZ (5) VSZOSZ (1) VSZT (1) Waberer (2) WEF (1) Wewalka (1) WFP (1) WHO (4) Wiesbauer (1) Wiesbauer-Dunahús (1) Wine Fair (1) Y Pulyka (1) Yaso (1) Zalabaromfi (1) Zalaco (2) Zalai Baromfi (11) zeller (1) Zemplén Csokoládégyár (1) Zemplén-Hús (2) Ziegler (1) Zimbo (1) Zott (1) zöldborsó (6) zöldség (188) Zöldség Farm (1) Zöldségek Zöldfüzete (19) Zöldségmag (1) Zwack (10) Zsámboki Biokert (1) Zsindelyes Pálinkafőzde (3)

Hírszemle archívum