2014. május 26.

Folyamatosan gyarapodik a juhállomány

A gazdáknak és a kormány erőfeszítéseinek köszönhetően a juhállomány 2013-ban meghaladta az 1,2 milliót; amelyből az anyajuhok száma 889 ezer volt. A teljes juhállomány 53 ezerrel, az anyajuhok száma 24 ezerrel nőtt 2012 decemberéhez képest. Egy év alatt a gazdasági szervezetek juhállománya 4 ezerrel, az egyéni gazdaságoké viszont közel 49 ezerrel nőtt. Az anyajuhállomány a gazdasági szervezeteknél lényegében nem változott, az egyéni gazdaságoknál 23 ezerrel emelkedett.

A juhtartás a vidékfejlesztésben, a vidéki foglalkoztatásban fontos szerepet tölt be, amit az is mutat, hogy a juhállomány 87 százalékát egyéni gazdaságok, 13 százalékát gazdasági szervezetek tartják. Ez az arány az utóbbi 10 évben nem változott. A juhot tartó gazdasági szervezetek száma 415, az egyéni gazdaságoké 24 ezer volt. Az átlagos juhállomány a gazdasági szervezeteknél 382, míg az egyéni gazdaságoknál 45 darab volt.

A juh- és kecskeágazat jelentősége jóval nagyobb, mint a mezőgazdaságban (0,7-1,0%), illetve az állattenyésztésen belül (mintegy 2,2%) statisztikailag kimutatható termelési értéke. Az ágazatot gazdasági jelentősége mellett a társadalmi kihatásának (foglalkoztatás, a nem kívánatos növények elterjedésének megakadályozása, a biodiverzitás megőrzése/fenntartása, stb.) figyelembevételével kell megítélni.

A juh környezetbarát állat, mely egyben a tájhasználat legszakszerűbb igényeinek is eleget tesz. A kiskérődzők főként hazánk azon tájain találhatók, ahol a legnagyobb a munkanélküliség és legkedvezőtlenebbek a termőhelyi adottságok. Ezek az állatok jelenlétükkel, a tenyésztésük támasztotta élőmunka-igénnyel munkaalkalmat teremtenek, segítik ezen vidékeket a munkaerő megtartásában és a tájvédelemben is. Magyarország jelentős gyepterülettel rendelkezik, ám ezek fűhozama igen nagy szórást mutat. Számos legelő kizárólag a kiskérődzők tartására alkalmas, mivel a rajta megtermő fű mennyiségében, habitusában (azaz legelhetőségében) és beltartalmában egyaránt alatta marad annak a szintnek, ami pl. egy húsmarha-állománynál elvárható. A juhok létszámbeli gyarapodása tehát igen kedvezően hat ezen gyepterületek hasznosítására és kultúrállapotban tartására.

A Vidékfejlesztési Minisztériumon (VM) keresztül az állattartó telepek korszerűsítése és a kérődző szerkezetátalakítási program mellett jelentős segítséget kaptak a juhtartók uniós forrásokból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére is. Szintén kedvezően hat valamennyi gazdálkodó – így a juhtartók – pénzügyi mozgásterére, hogy számos, kifejezetten a gazdálkodást és állattenyésztést segítő finanszírozási konstrukció érhető el a VM, a Magyar Fejlesztési Bank, az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány és a Magyar Nemzeti Bank jóvoltából.

Jelenleg is zajlik az átmeneti nemzeti támogatások kifizetése anyajuhtartás és anyajuh de minimis jogcímeken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). Az MVH folyamatosan fizeti ki az anyajuh átmenetei nemzeti támogatást, amelynek keretösszege mintegy 29 millió forint. Ebből az MVH mostanáig 1,8 millió forintot utalt át 1378 gazdának. Az anyajuh de minimis támogatásnál a 2,1 milliárd forintos keretösszegből eddig mintegy 216 millió forintot fizetett ki 1555 állattartónak. Ezek a támogatási formák azoknak az állattartóknak nyújtanak segítséget, akik gazdaságukban juhhús előállítás céljából tartanak jószágot.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1% (2) 2015 (33) 2016 (11) 2017 (10) 2018 (5) 30km (1) Abo Mill (1) ÁFA (99) ÁFÉSZ (1) Afrika (1) Agárdi Pálinkafőzde (3) Agrana-Juice (2) Agrár kincseink (1) Agrár Széchenyi Kártya (1) Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány (1) agrárium (885) agrárkamara (143) Agri-Corn (1) Agricolae (1) Agrimill-Food (1) Agrisk (1) Agro Rehab (1) Agro-Cirkó (1) Agrofert (2) Agromashexpo (9) AgroStratéga (5) Agrotec (1) Agrya (51) akciós újság (2) AKI (27) Alba Fructus (1) Aldi (32) Áldomás (2) Alföldi Hűtőipari Szövetkezet (1) Alföldi Tej (7) Alimentaria (2) alkohol (10) állateledel (2) állattenyésztés (82) allergén (3) alma (91) Almarégió (1) AMC (112) Amerika (22) Andol László (1) angolna (1) ÁNTSZ (2) Anuga (8) Aquarius-Aqua (3) ár (25) arab (1) árak (67) Aranynektár (3) Aranyponty (3) Aranyszalag Minőség (3) árpa (19) Aryzta (1) Arzenál (8) Asahi Breweries Europe (1) Asiafood (1) ásványvíz (47) aszalás (2) aszalt szilva (1) Auchan (98) Ausztria (38) automata (2) Ázsia (1) babaétel (2) Babati és Társa (2) Bábolna (1) Bábolna Tetra (1) Baki Agrocentrum (1) Balaton (4) Balaton Bora (1) BalatonBor (1) Balatoni Szövetség (1) Balogh Tészta (1) Barack-Virág (1) bárány (12) baromfi (136) Baromfi Coop (1) Bát-Grill (1) bébiétel (1) Békési Pálinka Centrum (3) Belgium (2) Bell (1) Belorusszia (1) Berettyóújfalui Tejporgyár (1) beszerzés (2) betétdíj (2) Bicskei Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) Biedronka (1) Bijó (1) bio (89) Bio-Funghi (2) biodiverzitás (2) BioFach (4) Biokontroll (1) Biokultúra (1) biológiai sokféleség (1) Biopont (1) BioSzentandrás (1) birka (1) Bisnode (3) Bite (1) bivaly (4) BKIK (1) BLTZ-Invest (1) Bock (1) bodza (4) Bolyhos Pálinkafőzde (2) Bomba (3) Bonafarm (7) Bonbonetti (13) Bondafarm (3) Bonduelle (8) bor (424) Borháló (3) Borsodi Sörgyát (5) Bosznia (2) Brandbank (1) brokkoli (1) BSCS (1) BTT (8) Budapest Bank (2) Budapest márka (1) Bulgária (6) Burger King (1) burgonya (31) Buszesz (3) búza (77) Bükki Sajt Manufaktúra (1) Campden (1) Capriovus (1) CBA (56) cékla (1) CEMW (1) Cerbona (10) Cézár Pincészet (1) Cezar Winery (1) Chef (1) Chile (1) chili (1) Chio (6) chips (2) chocome (1) címke (32) Ciprus (1) citromsav (2) civil (13) Civita (2) Claessens Group-Agrár (2) Coca-Cola (6) Cool Foods (1) Coop (53) Cora (18) Cornexi (2) Corvinus Egyetem (7) Crown Foods (1) cukkini (3) cukor (54) cukorrépa (8) cukrászda (9) CSA (1) csabai kolbász (5) családi gazdálkodás (21) Csányi Pincészet (2) Csehország (72) Csenger Food (1) cseresznye (17) Cserpes (5) csicsóka (1) csiga (1) csokoládé (28) csomagolás (53) Dagent (1) Dánia (1) Danone (6) Danubia-Frucht Szövetkezet (1) Danubiana (1) Debreceni Csoport (8) Debreceni Egyetem (10) DélKerTész (2) Derecskei Gyümölcsös (1) Detki (4) diabetikus (1) digitális (1) díj (19) dió (9) dm (2) Dr. Oetker (4) drágulás (1) Dreher (7) DuPont (1) ecet (2) Edeka (1) édesség (53) EDI (1) Edutus (1) ÉFOSZ (30) Egervin (1) egészség (8) Egri Korona Borház (1) Együtt a fogyasztókért (1) éhezés (1) EIP AGRI (1) EIP-AGRI (2) Eisberg (3) EIT (1) EKÁER (1) ÉKASZ (4) Eko (1) élelmiszer (2099) élelmiszer-biztonság (83) élelmiszerárak (1) Élelmiszerbank (5) élelmiszeripar (146) Élelmiszerklub Alapítvány (59) Élelmiszerkönyv (26) Élelmiszerlánc (2) Élelmiszerlavina (1) Élő Tisza (2) előadás (1) EN (9) energiaital (12) ENSZ (6) eper (9) Erasmus+ (27) eredetvédelem (6) Erős Pista (1) értékesítés (2) Észtország (2) ételízesítő (4) étolaj (5) EU (764) EUIPO (1) Euro TÉSZ (1) EuroTier (1) Év teméke (1) Évkerék Ökotanya (1) Expo 2015 (3) export (3) EY (1) fagylalt (1) Famíliatészta (1) Family Frost (1) FAO (50) Farmer Expo (6) FATOSZ (3) FÉBÉSZ (1) Fehéroroszország (1) felmérés (11) FÉLT (1) fenntarthatóság (9) Ferrero (1) Fevita (2) fiatalok (28) Finnország (1) Fino Food (3) Fitorex (1) Fiwi-Hűt (2) Fogatos-Drink (1) foglalkoztatás (1) fogyasztás (61) fogyasztóvédelem (22) fokhagyma (6) Fonte Viva (1) Food Analytica (1) Foodapest (5) FoodInnova (1) Foodpanda (1) FoodScan (1) Fornetti (14) Főkefe (1) földművelésügy (1) Franciaország (35) FrieslandCampina (9) Fritz Pince (1) Fruit Logistica (5) Fruitbonbon (1) FruitVeb (81) FSIS (1) funcionális (1) FuturAqua (1) Füstli (1) fűszer (3) Fűszerész (1) fűszerpaprika (21) Fűzvölgyi Agrár (1) G'Roby (3) gabona (153) Gabonakutató (1) Gabonaszövetség (1) Galgafarm (1) Galgamenti Mezőgazdasági (1) Gallfood (3) Gallicoop (21) Gallus (1) Gallus Baromfi Tenyésztő és Keltető (1) Garden (1) gasztronómia (1) Gazdaháló (1) gazdák (4) gazdaság (150) Gazdatanács (1) génbank (2) Gere (1) Germelyi (1) gesztenye (2) GfK (42) Ghraoui Chocolate (1) GISZ (1) Givaudan (1) GKI (57) Gloster (2) GMO (71) GMO-mentes Magyarországért Egyesület (1) gomba (16) GOSZ (7) GOV (2) görögdinnye (113) Görögország (2) Gramex (1) Grand Tokaj (1) Greenpeace (2) GRoby (2) Grüne Woche (10) GS1 (2) GVH (31) gyakornok (2) gyerekek (21) Gyermelyi (9) gyógynövény (10) gyorsfagyasztott (2) Győri Előre (1) Győri Keksz (2) Győri Likőripari (1) Győri Szeszgyár (1) Gyulahús (19) Gyulai Hús (21) gyulai kolbász (1) gyümölcs (245) gyümölcslé (15) Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (1) Gyümölcspárlat Bt. (1) HACCP (1) hagyma (11) Hajdúsági Sütödék (1) hal (98) halászlé (3) Halház (1) Hand Kft. (1) Hangya (7) Harangod-Mag (2) Haribo (3) Havita-TÉSZ (1) háztáji (18) Hegedűs-Hús (1) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (20) Heineken (8) Hell (10) helyi (1) helyi termék (39) HENT (1) Herbárium (1) Herbro (1) Hermann Ottó Intézet (2) Hey-ho (2) Hiper.hu (1) Hipp (2) HÍR (6) HITA (1) Hódkertész (1) hogyan (1) Hogyan készítsük (1) Holland Alma (1) Hollandia (1) Hongkong (1) honlap (2) Honvéd Húsker (1) Hortobágyi Halgazdaság (1) Hortobágyi Lúdtenyésztő (1) Horvátország (13) HOTREC (1) Hu-Food Day (1) Hubai Ökorfarm (1) hulladék (1) Hunapfel (3) Hunent (1) hungarikum (76) Hungaro-Food 2009 (2) HungaroPasta (1) Hungary Meat (2) Hungast (1) Hungerit (12) hús (69) Húscéh (3) Húscsarnok (1) húsvét (60) Hússzövetség (8) hüvelyes (3) IFE (1) IKSZ (1) IKSZT (2) ILSI (1) Imperial Best (1) INBÉ (1) INFOODS (1) informatika (1) innováció (28) Innovofoods (1) Integrál (1) InterCool (2) InterMeat (1) InterMopro (1) internet (47) Intersnack (14) iskola (39) Italiagro (3) Izreael (2) Jacques Liszt (1) január (1) Japán (7) Jász-Tész (2) Jásztej (1) Jászvega Trend (1) jégkrém (3) joghurt (2) Jókenyér (1) Jono Yogo (1) Jordánia (1) juh (29) Juhász Testvérek Pincészet (1) K&H (1) K+F Konzervkutató (1) Kabai Cukorgyár (1) kacsa (1) Kaiser Food (2) kajszi (4) kakaó (4) kamara (8) kampány (5) Kamrapolc (1) Kanada (4) Kanálka (1) Kanizsa Pékség (1) KAP (38) Kaposvár (5) Kaposvár Kincse (1) Kaposvári Egyetem (2) káposzta (7) Kapuvári Bacon (2) Kapuvári Hús (12) karácsony (29) karalábé (3) karfiol (1) kartell (2) kaukázusi kefír (1) kávé (1) kaviár (1) Kazahsztán (1) KE (1) kecske (10) Kecskeméti Konzerv (5) Kékkúti (9) Kelet-Mecsek Mezőgazdasági (1) kelkáposzta (3) kenyér (75) képzés (108) kereskedelem (499) kereskedelmi márka (13) kertészet (33) kézműves (36) kiadvány (7) kiállítás (180) Kína (15) Kinizsi 2000 (1) kistermelő (116) Kiváló Magyar Élelmiszer (6) Kiváló Minőségű Sertéshús (8) kivi (1) kiwi (1) KKASE (1) klaszterek (4) Knorr (1) Koch (1) kolbász (8) Kométa (16) kommunikáció (5) konzerv (15) konyhakert (5) Kopint-Tárki (27) Koronás Tojás (1) Korosajt (1) Koszovó (2) Kotányi (2) köles (1) környezetvédelem (46) Körös-Maros Biofarm (2) Kőröstej (10) közétkeztetés (54) közigazgatás (4) közösségi (13) Közösségi Agrármarketing Kódex (1) Kraft Foods (5) KSH (129) kukorica (95) kutatás (19) Kutatók Éjszakája (1) külföld (16) kürtőskalács (2) Lactalis (1) Lakto (1) lángos (1) Leader (1) lekvár (13) Lengyelország (77) Léta-tészta (1) Lettország (2) liba (3) libamáj (8) Lidl (70) Lipóti (11) liszt (13) Litvánia (1) logisztika (7) lóhús (1) lúd (2) LZ (5) Macedónia (1) Magnit (2) Magor.hu (1) Magro (1) magyar (143) Magyar Ásványvíz (1) Magyar Cukor (10) Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (2) Magyar Dinnyetermelők Országos Szövetsége (1) Magyar Édességgyártók Szövetség (4) Magyar Gasztronómiai Egyesület (6) Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (1) Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar József (1) Magyar Kereskedelmi Szövetség (1) Magyar Márkaszövetség (5) Magyar Nemzeti Kereskedőház (9) Magyar Pulykaszövetség (2) Magyar Szója Nonprofit (1) Magyar Szőlő és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ) (1) Magyar Turizmus (6) Magyartarka Tenyésztők Egyesülete (1) Magyarvíz (1) Mahal (4) mák (3) Makói Hosszúgyökér (1) málna (6) malom (2) mandula (2) mangalica (15) margarin (1) Margitsziget (1) marhahús (51) márka (4) márkák (9) marketing (49) Martfűi Sörgyár (1) Master Good (8) MÁSZ (1) Match (9) Matusz-Vad (3) MBSZ (1) McCain (1) McDonalds (6) MCS Vágóhíd (1) MDOSZ (3) Mecsek Füszért (1) Mecsek Portéka (1) Medi-Fruct (1) medvehagyma (1) meggy (40) méh (7) MÉHKE (1) mentes (1) MÉTE (2) Metro (23) méz (79) mezőgazdaság (4) MGSZH (2) Milánói Expo (1) Minna (2) Mintamenza (3) Mirelite (1) Mirsa (5) Mizse (1) MKSZN (8) MLBKT (1) Mlinár (3) MNKH (2) MNKSZ (1) MNVH (12) mogyoró (2) Moldova (2) Mondelez (5) Mongólia (2) Monsanto (2) Montenegro (3) Mórich (1) MOSZ (7) Mozgó Piac (1) MSSZ (2) MTA (3) mustár (1) MVH (6) NAGISZ (1) Nagy-Britannia (21) Nagy-Hegyes Hús (1) Nagybani Piac (8) Nagykörű (1) Nagykun-Hús (1) NAIK (4) NAKVI (11) Nánási portéka (2) nano (1) Naponta (2) napraforgó (35) Naszálytej (3) Natbolé (1) Natural Meat (1) NaturAqua (2) natúrpark (1) NAV (3) NÉBIH (77) nemek (1) Németország (102) Nemzeti Cégtár (4) Nemzeti Park (3) Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testület (1) nemzetközi (4) NÉNYP (2) Nestlé (22) NETA (4) NFH (7) Nias (1) Nielsen (66) NMHH (1) Nobilis (3) Nopack (1) Nordsee (1) Norvégia (2) Novro (1) nők (6) növénytermesztés (9) NT (1) Nutella (1) Nyíregyházi Kenyérgyár (1) nyomonkövetés (2) nyúl (9) OECD (2) OÉTI (7) OGYEI (1) OGYÉI (1) OHK (1) OKJ (1) Okos élelmiszer (1) OKSZ (43) OKTF (1) olajtök (1) Olaszország (30) olivaolaj (1) OMÉK (37) OMME (4) Opten (2) Oroszország (116) OSI Food Solutions (1) Ostoros-Novaj Bor (1) OSZK (1) OSZT (1) Osztermayer Miklós (1) Óvártej (2) ökológia (7) ÖMKi (6) ÖRT (1) őstermelő (32) őszibarack (10) Pacsai Baromfifeldolgozó (1) padlizsán (3) palacsinta (1) pálinka (74) pálmaolaj (1) Palóc (1) pályázat (240) Pannon Fine Food (3) Pannon Magbank (1) Pannonhalmi Főapátság (2) PannonMill (5) Pannontej (1) Panta Aqua (1) Panyolai Szilvórium (1) Pápai Hús (18) paprika (32) paradicsom (25) pazarlás (22) Pécsváradi Aranycipó (1) Pek-Snack (1) Pékműhely (1) péksütemény (49) Pékszövetség (4) pénzügy (117) Pénzügykutató (1) Penny Market (10) Pepsi (1) Pet-Pack (2) Petrányi Pincészet (1) pezsgő (10) Pharmapolis (1) piac (119) piackutatás (10) Piackutatás Napja (2) Pick (24) Pikker (1) pincefalvak (1) Piros Arany (1) pirospaprika (6) pisztráng (1) pizza (2) PLMA (1) Plus (1) pogácsa (3) Polagra-Food (1) póréhagyma (2) Portugália (4) posta (1) Pölöskei Szörp (1) PP (1) Pr1mer (1) Príma Pék (1) Prodexpo (5) Profi (6) promóció (28) ProWein (6) pulyka (18) Pulyka-Java Kft. (1) Puskin Tej (1) PwC (5) racka (1) rágcsálnivaló (6) Rauch (3) Reál (6) Red Bull (2) reklám (13) REL (3) rendezvény (171) repce (26) retek (1) Rewe (6) Rézangyal (5) ribizli (1) rizs (3) Rohn (1) Roll'M Food (1) Románia (91) Róna Péter (2) Rondo (2) ropi (1) rozs (4) rövid ellátási lánc (8) SafeBrand (2) Sága Foods (10) sajt (33) saláta (1) sárgabarack (20) sárgadinnye (9) Sárospatak-Hungária (1) Sárospatak-Hungária Édesipari (1) savanyúság (1) SeaMaster Products (1) Sebestyén Kft. (1) sertéshús (304) SGS (2) SIAL (4) Sikér (3) Sió (2) Sirha (7) Slow Food (4) Smart Food (1) (4) Sole-Mizo (6) Solum (3) Sólyom (1) sonka (16) Sonnentor (1) Soproni Sör (3) sóska (3) sör (80) Sörszövetség (4) Spanyolország (8) Spar (68) spárga (7) spenót (3) Spiller (1) Sport szelet (2) statisztika (4) Stühmer (1) Superior Taste Award (1) Surjány-Hús (2) sütemény (3) Svájc (1) Svédország (2) Syngenta (5) szabadalom (3) szalámi (2) szaloncukor (4) szamóca (2) Szamos (1) Szarvas (1) szarvasgomba (2) Szarvasi Agrár (1) Szarvasi Mozzarella (1) Szatmári Konzervgyár (2) Szatmári Malom (2) Szatyorbolt (1) Szaúd-Arábia (1) Szautner Péter (1) Szegedi Tudományegyetem (1) szegénység (1) Szekszárd (1) Szemerey (2) szendvics (2) Szentesi (1) Szentkirályi (27) Szerbia (25) Szerencsi Bonbon (1) SZIE (4) Szilas Food (1) szilva (7) Szlovákia (88) Szlovénia (12) szociális (1) szója (14) Szomolyai (1) szőlő (72) szörp (4) szövetkezet (15) SZTNH (1) Szuhamenti Agrár (1) Szupermenta (1) Szuro-Trade (1) szürkemarha (7) Tájaink ízei (1) találkozó (17) Tamási-Hús (2) tanácsadás (5) tanulmány (2) tanúsítvány (1) tápérték (3) táplálkozás (39) Tarpai Manufaktúra (5) társadalmi szerepvállalás (1) Taylor Wessing (1) TCC (1) Tchibo (1) tea (1) technika (4) Tedej (2) tej (225) tejtermék (26) téliszalámi (2) Tengelmann (1) termékadó (5) termékdíj (11) terméknév (2) terméktanács (57) termelői közösség (5) természetvédelem (2) termőföld (16) Terra Hungarica (1) Terra Madre (3) Tesco (127) TÉSZ (11) teszt (8) tészta (13) TÉT (1) Tetra Pak (14) Thai President Food (1) Thaiföld (1) The London International Wine Fair (1) Tisza-Coop (1) Tisza-TK (1) Tisza-TK Projekt (2) tojás (97) Tokaj (19) Tokaj Kereskedőház (20) Tokaj Nobilis (1) Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanács (2) Tolnatej (4) torma (9) tökmag (1) Törley (4) Törökország (11) Tranzit Food (3) traszzsírsav (7) tréning (7) tritikálé (1) TTIP (2) túlsúly (1) túró (1) Túró Rudi (3) Tutti (3) TVE (1) uborka (5) Ukrajna (9) Unicum (1) Unilever (4) Unio Coop (1) Univer (13) Urbán és Urbán (3) üdítőital (15) vad (14) vadászat (1) Vadex (3) vaj (4) Vajdaság (1) vállalkozás (22) válság (6) Várda-Drink (2) Varga Pincészet (7) vásárlás (31) Védegylet (2) védjegy (78) vendéglátás (65) Veresi Paradicsom (2) Veritas Gold (1) versenyképesség (8) Vesd bele magad (1) vetőmag (53) Vetőmag Szövetség (5) vezetés (2) VHT (31) Vidék Minősége (1) vidékfejlesztés (60) videó (31) Vietnám (2) világ (27) Villány (3) Villányi Marketing Műhely (1) Villányi-Vad (1) VIMOSZ (3) Virágoskút (1) virsli (7) Visegrád (10) Vitafort (1) Vitamin Szalon (1) Vitaricum (1) víz (11) VOSZ (5) VSZOSZ (1) VSZT (1) Waberer (2) WEF (1) Wewalka (1) WFP (1) WHO (4) Wiesbauer (1) Wiesbauer-Dunahús (1) Wine Fair (1) Y Pulyka (1) Yaso (1) Zalabaromfi (1) Zalaco (2) Zalai Baromfi (11) zeller (1) Zemplén Csokoládégyár (1) Zemplén-Hús (2) Ziegler (1) Zimbo (1) Zott (1) zöldborsó (6) zöldség (188) Zöldség Farm (1) Zöldségek Zöldfüzete (19) Zöldségmag (1) Zwack (10) Zsámboki Biokert (1) Zsindelyes Pálinkafőzde (3)

Hírszemle archívum